Egyéb kategória Fizika

Peter és a Higgs-bozon

95 éve született Peter Higgs, Nobel-díjas brit elméleti fizikus, részecskefizikus, akiről a Higgs-bozon nevű részecskét nevezték el; ő már az „isteni részecske” tudományos igazolása előtt megjósolta ezen közvetítő részecske létezését.

Skóciában dolgozott, elsőnek hozta nyilvánosságra egy olyan szubatomi részecske létezését, aminek minden egyéb szubatomi részecske tehetetlensége tulajdonítható. Ezt a részecskét, amit róla Higgs-bozonnak neveztek el, évtizedekig tartó kutatás után 2012-ben fedeztek fel a Svájc és Franciaország közötti CERN kutatóintézet mélyén, a talaj alatt épített részecskegyorsítóban (Nagy Hadronütköztető). Az eredményt július 4-én hozták nyilvánosságra, melyért a következő évben, 2013-ban François Englert-rel közösen fizikai Nobel-díjat kaptak.

A King’s College Londonban végzett, ahol a témavezető tanára Charles Coulson volt. Munkássága eredményeként az Egyesült Királyság neves elméleti fizikusa lett az Edinburgh-i Egyetem emeritus professzora (nyugdíjazott, de megtartott mint tiszteletbeli tanácsadó tanára). Peter Ware Higgs, FRS, (Fellow of the Royal Society, vagyis a Királyi Társaság Törzstagja) FRSE (Fellow of the Royal Society of Edinbourgh, vagyis az Edinburgh-i Királyi Társaság Törzstagja) és FKC (Fellow of Kings College, vagyis a Királyi Kollégium Törzstagja).

Higgs-bozon
Peter Higgs

Peter Higgs leginkább az elektrogyenge elméletben előálló szimmetriatöréssel kapcsolatos 1960-as javaslatáról híres: megmagyarázza az elemi részecskék tömegének eredetét és mechanizmusát általánosságban, különösképpen pedig a W és Z bozonokra vonatkozóan. Ezt a mechanizmust, amit ma Higgs-mechanizmusnak neveznek, mert csak ő tette papírra javaslatként, még ha nem is volt kizárólag az ő elmélete, mert bár egyezett több elméleti fizikus kortársa nézeteivel, ő azoktól függetlenül hozta nyilvánosságra. A mechanizmus elmélete megjósolta egy új, addig ismeretlen részecske felfedezését, és javaslójáról ez a Higgs bozonja, vagy Higgs-bozon nevet kapta. A részecskét azóta gyakran a modern fizika legkeresettebb részecskéje jelzőjével illetik.

Higgs-bozon
Esemény, ahol egy Higgs-boson keletkezik egy top-kvark párral együtt (Forrás: MTA)

A CERN 2012. július 4-én bejelentette, hogy felfedeztek egy Higgs leírásával megegyező bozont, ugyanakkor megjegyzendő, hogy még sok munkát igényelhet a részecske jelentős tulajdonságainak mérése útján annak megállapítása, hogy azok minden szempontból megegyeznek a Standard Modell Higgs-bozon követelményeivel. Tudományos, részecskefizikus körök által elfogadott tény, hogy a Higgs-mechanizmus fontos tartozéka a részecskefizika Standard Modelljének, mert a Higgs-részecske nélkül a részecskéknek nem lenne tömegük.

A legendás fizikus halálhírét az Edinburghi Egyetem jelentette be 2024. április 9-én, az intézmény szerint Higgs otthonában, rövid betegség után hunyt el. A kutató 94 éves volt.