Kitekintő Közösség

Dunán innen, Tiszán túl – népi tehetségkutató előválogatója Madéfalván

Madéfalván tartották 2024. június 8-án a XIII. Dunán innen, Tiszán túl – népi tehetségkutató előválogatóját, amelyen a moldvai és gyimesbükki tehetségek mérték össze tudásukat.

A Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége – Mente Egyesület és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány idén tizenharmadszor szervezte meg a Dunán innen, Tiszán túl népi tehetségkutató fesztivált. A fesztivál célja a tehetségek felkarolása mellett az is, hogy a művészet és a magyarság értékeit népszerűsítse a fiatalok körében.

A kategóriák

Madéfalván a versenyt népmese, népzene, népdal és néptánc kategóriákban, két korcsoportban hirdették meg, az erdélyi területi előválogatóra pedig 2024.06.08-án, szombaton került sor a székelyföldi Madéfalván. A szabályzat értelmében kategóriánként egy-egy versenyző juthatott tovább a majd június 30-án Miskolcon sorra kerülő kárpát-medencei döntőbe.

Madéfalván
Madéfalván
Madéfalván
Madéfalván

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége hagyományőrző programjának tehetséggondozó foglalkozásain szép számmal teremnek különlegesen jó képességű fiatalok, amelyek közül erre a válogatóra a Percelő zenekar: a csíki Matei Iuliana (felkészítő tanár: Szilágyi Dániel) és a frumószai Coșferenț Iosif-Gabriel (felkészító tanár: Katona Eduárd), a klézsei Laslău Ștefania – Delia (felkészító tanár: Mátyás Mónika) és a trunki Pișta Rebeca – Maria (felkészító: Gyúr Paulina) énekes szólisták.

A csoportosan éneklő Trunki Ifjúsági Hagyományőrző Csoport: Budău Claudia, Burcă Andreea – Daria, Coșa Andreea – Gabriela, Pal Mihaela – Loredana, Roca Lorena (felkészító: Gyúr Paulina), a Somoskai Ifjúsági Hagyományőrző Csoport: Ghiuri Florentina – Mihaela, Ghiuri Lăcrămioara – Georgiana, Grosu Lidia – Valentina, Pal Alina – Valentina, Pal Mădălina – Ioana (felkészítő: Benke Paulina, kísérő tanár: Firtelmeister Mónika)

Lészpedi Ifjúsági Hagyományőrző Csoport: Bardașu Ana – Ștefania, Bardașu Paula – Lucia, Bîrîcă Carmen – Andreea – Victoria, Dinu Adelina – Mariana – Mihaela, Dinu Denisa Ana – Maria, Rotaru Maia – Maria (felkészítő: Lela Genoveva, kísérő tanár: Kiss Andrea) nevezett be.

Madéfalván a néptáncosokat a bákói középiskolásokból verbuválódott Szeret Néptáncegyüttes: Benchea Adela Denisa, Biliboc Teodora, Duma Andrei Valentin, Gusas Carmen, Joca Gabriela – Roxana, Laslau Delia Stefania, Laslau Narcis Andrei, Laslau Sabina, Laslau Sergiu Leonard, Matei Iuliana, Pal Alina Valentina, Pal Mihaela, Pal Paul Valerian, Voidoc Stefania Gabriela (felkészítők: Botezatu Isabela és Kádár Elemér).

A gyimesbükki Csalóka Néptáncegyüttes: Antal Amálka, Antal Ágnes, Antal István, Demeter Dávid, Berszán Edina, Bodor Norbert, Demeter Emőke, Görbe Áron, Karácsony Attila, Kánya Balázs, Oltean Laura, Papara Lara, Simon Csaba, Simon Etelka (felkészítő: Varga Zsuzsanna) képviselték.

Az előbbi csoportnak Vrencsán Dávid, Katona Eduárd és Szilágyi Dániel, hangszeres népzeneoktatók, az utóbbinak Bilibók – Antal Katalin, Sára Virág és Főcze Barna, fiatal gyimesvölgyi népzenészek (felkészítő tanáruk: Görbe Gyopár) muzsikáltak.

A zsűri döntése

A zsűri döntése alapján Madéfalván Kiemelt Arany minősítésben részesültek néptánc kategóriában a gyimesbükki Csalóka Néptáncegyüttes, népdal kategóriában pedig a klézsei Laslău Ștefania – Delia, a Lészpedi Ifjúsági Hagyományőrző Csoport, a Somoskai Ifjúsági Hagyományőrző Csoport és a Trunki Ifjúsági Hagyományőrző Csoport, és ezáltal és továbbjutottak a miskolci döntőbe. A többi versenyző is igen szép eredményt, Arany minősítést ért el. Mindannyiuknak és a felkészítő tanároknak, hagyományőrzőknek is gratulálunk!

A moldvai fiatalok számára különleges élmény volt a verseny mellett a madéfalvi emlékműnél leróni kegyeletüket, megemlékezni ama tragikus kimenetelű vérengzésről (madéfalvi veszedelem), amelynek következtében sokuk ősei Erdélyből Moldvába menekülvén kerestek és találtak ott maguk és utódaik számára új hazát.

Fárasztó nap volt, de tanulságos, örömökkel és élményekkel teli. Sok hasonlóban reménykedünk a továbbiakban is.

Fényképek: MCsMSz

További fotók.