Felhívások

A Nemzetközi Cigány Dal Napjára készülnek Párkányban

2024. augusztus 8-án 6 ország – 15 helyszín – 50 zenekar közreműködésével a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját, ennek egyik helyszíne Párkány.

Az eseménysorozat Rostás Mihály „Mazsi” kezdeményezésére indult. Arca Lakatos Mónika Kossuth- és WOMEX életműdíjas roma énekesnő. A Nemzetközi Cigány Dal Napja a sokszínűséget ünnepli legendás cigány és nemcigány művészek részvételével évről évre bővülő helyszín- és programkínálattal. 2024-ben tíz magyarországi városban, valamint öt külföldi helyszínen, közel ötven fellépő zenekarral várják a közönséget a Nemzetközi Cigány és Világzenei Hálózat szervezésében ingyenes koncertekkel. Flamencótól a balkáni rezesbandákig, cigány hallgatóktól a jazzes ritmusokig elvarázsol bennünket a roma kultúra életöröme, dimanizmusa és mélysége. A szervezők arra biztatnak mindenkit, hogy merüljenek el a felejthetetlen zenei élményekben jobban megismerve, megtapasztalva a roma kultúra mellett a saját kulturális sokszínűségünket is.

Európa egyik legszínesebb, leggazdagabb nemzetisége, a roma, páratlan és a mai napig élő, fejlődő zenei kultúrával, amely a történelem során is számos ponton járult hozzá az európai zenekultúra fejlődéséhez. Nincs még egy olyan népcsoport, amely jelen lenne az Unió összes országában, ily módon az európai közösségnek nagyon fontos összetartó ereje a cigányság. A cigány kultúra félreismerhetetlenül magán hordozza a saját jegyeket, egyúttal visszatükrözi a velük kapcsolatba kerülő nemzetek jellegzetességeit is. A spanyol flamenco eleganciájától a szerbiai rezesbandák magával ragadó erejéig képes átölelni egész Európát és a világot, hirdetve a romák szokásait, nyelvét és végtelen életörömét.

Kultúrájuk egyik legékesebb része az, amelyik a magyar nemzettel virágzik évszázadok óta, olyan gyümölcsöket teremtve, mint az éttermi cigányzene, az oláh-cigány muzsika és tánc, vagy a vonós magyar népzene. Rostás Mihály „Mazsi”, a Cigány Dal Napjának ötletgazdája, művészeti vezetője és főszervezője az elmúlt évtizedekben négy kontinens több mint harminc országában koncertezett a Kossuth-díjas és Womex életműdíjas Lakatos Mónika és a Romengo zenekar vezetőjeként és menedzsereként.

Párkányban az alábbi együttesek állnak színpadra:
19:00 Romano Drom
Idén ünnepli fennállásának 25 évét a Romano Drom, a magyarországi kortárs cigány kultúra egyik legismertebb képviselője. 1999-es alapítása óta a zenekar bejárta a világot Kairótól New Yorkig, Dél-Koreától Londonig, Pekingtől Oszlóig. Turnéztak a Közel-Keleten és a Távol Keleten, számos sikeres tengerentúli koncertsorozat van a hátuk mögött, s játszottak Európa majd’ minden országában. Egyedi zenei világuk nagy sikert aratott, s a legkeresettebb, roma kultúrát ápoló, de világzenét játszó zenekarrá tette a Romano Dromot. A zenekar kifejezett célja, hogy különleges zenéjét eljuttassa és megszerettesse azokkal is, akik talán nem is ismerik az oláh cigány zenét, táncokat, kultúrát. Ez az elképzelés albumaik során nyomon követhetően teljesedik ki, az eredeti oláh cigány dallamokat eltérő zenei kultúrákból ismerős vonásokkal elegyítve.

20:30 Besh o droM
25 éve állnak a színpadon, energiájuk töretlen, zenei kreativitásukhoz nem fér kétség, ez a Hova lesz a séta? című tavasszal megjelent albumukon is hallható, ami két fontos nemzetközi toplistára is nyomban felkerült. Minden nagyobb magyarországi fesztiválon szerepelnek, újabb és újabb generációknak adják át zeneszeretetüket. Határokon átívelő népszerűségük titka az életérzés, hogy szabad és kell gondolkozni, lehet bátran kezelni a kulturális örökséget, és hogy a világban minden dallamnak van párja…

 

Főszervező: Nemzetközi Cigány- és Világzenei Hálózat
Művészeti vezető: Rostás Mihály