605 éve történt, hogy Prágában Husz János hívei a katolikus városi tanácsnokokat kidobták a tanácsháza ablakából.
1419. július 30-án Jan Zelivsky, a prágai Havas Boldogasszony templomának huszita eszméket valló plébánosa körmenetet szervezett, és az általa feltüzelt tömeggel a városháza elé vonult. A tömeg azt követelte a városi elöljáróktól, hogy engedjék szabadon a letartóztatott eretnekeket. A városvezetők megtagadták a követelést. A felajzott tömeg dühe akkor szabadult el végképp, amikor valaki az épület egyik ablakából egy követ hajított Zelivsky felé. A felmérgesedett nép a plébános vezetésével válaszként betörte a városháza ajtaját és berontott az épületbe. A tanácstermet megrohamozva minden ott tartózkodó városi elöljárót kihajítottak az ablakon – Prága polgármestere, a városbíró és tizenhárom tanácsnok zuhant ki a párkányon keresztül. Mindannyian odavesztek, de aki nem halt bele az esésbe, azt a tömeg lincselte meg. Ezt az eseményt nevezi a történelemírás első prágai defenesztrációnak: a szó az emberek ablakból való kidobását jelenti. Ezzel kezdetét vették a huszita háborúk.
Miután kidobták a tanácsnokokat, kiszabadították a fogva tartott huszitákat.
A huszita mozgalom (1419–1436) Vencel király halála után terjedt el egész Csehországban. A huszita vallási mozgalom a 15. század elején bontakozott ki az egyházi korrupcióra és dőzsölésre adott válaszként. Husz János cseh hitszónok John Wycliffe angol prédikátor tanaira alapozta nézeteit, és minden olyan hittételt elvetett, amely nem szerepelt a Bibliában. Apostoli szegénységet, két szín alatti áldozást és anyanyelvű igehirdetést prédikált, és ezekkel a tanokkal megelőzte a 16. század elején hasonló igényekkel fellépő reformációt. Az eretneknek nyilvánított Husz 1415-ben máglyán végezte, hívei azonban továbbra is kitartottak az általa hirdetett eszmék mellett. A huszita tanok azért is népszerűek voltak, mert a cseh nemzeti összetartozást hirdették. IV. Vencel király (Luxemburgi Zsigmond testvére) megpróbálta felszámolni a mozgalmat: az eretnek szerzeteseket száműzték az egyetemi katedrákról, kirúgták a rendekből, sokakat közülük bebörtönöztek. A husziták azonban továbbra sem hátráltak meg: Prágától délre, Tábor hegyén elsáncolva magukat szerveződtek (a huszitáknak ezt a radikálisabb irányzatát táboritáknak nevezték), és az egyházi hatalom bűneinek ostorozásával egyre nagyobb tömeget állítottak maguk mellé.
A huszita háborúk csak másfél évtized után értek véget. Az 1433-as bázeli zsinaton az egyház kiegyezett a mozgalom mérsékeltebb szárnyával, a kelyhesekkel, a táboriták azonban tovább folytatták a fegyveres harcot. Végül egy évvel később maguk a kelyhesek győzték le radikálisabb hittársaikat, és egyezményt kötöttek Zsigmonddal, melyben a király és a pápa garantálta számukra a vallásszabadságot. Az egyezményt azonban nem igazán tartották be, a kelyhesek folyamatos jogi megkülönböztetést szenvedtek a következő évtizedekben. Így olykor továbbra is fellángolt a konfliktus a husziták és a cseh polgárság, illetve a katolikus egyház között.
Később még két alkalommal esett meg defenesztráció a cseh történelemben: 1618 májusában a csehek húsz méter magasból dobták ki az ablakon a Habsburg császár követeit, akik egy szemétdobra estek, ezért túlélték az incidenst. 1948. március 10-én pedig Jan Masaryk külügyminiszter zuhant ki a titokzatos módon irodája ablakán – máig viták tárgyát képezi, hogy a politikus önszántából vetette ki magát az ablakon, vagy a kommunista titkosszolgálat emberei kilökték.
