125 éve született Albert Claude belga születésű Nobel-díjas amerikai sejtbiológus.
A belgiumi Neufchâteau-höz tartozó ardenneki tanyaközösségben, Longlierben született. A helyi elemi iskolába járt, amely összesen egy tanítóval és egy tanteremmel rendelkezett; ő volt a templom harangozója is. A nehéz anyagi helyzet miatt a család 1907-ben az acélgyárai miatt prosperáló Athusba költözött, németül beszélő közösségbe. Két évvel később Albert-t visszaküldték Longlier-be, hogy gondoskodjék agyvérzése után fél oldalára lebénult nagybátyjáról. Az első világháború kitörésekor egy acélüzemben volt inas. A német megszállás idején Winston Churchill (aki akkor brit hadügyi államtitkár volt) beszédeinek hatására csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz és a brit felderítésnek dolgozott. A németek két alkalommal is elfogták és fogolytáborba zárták. A háború végén Szövetségi Győzelmi Éremmel és veteránstátusszal jutalmazták tevékenységét.
Claude szeretett volna orvosnak tanulni, de soha nem járt középiskolába és nem tudott latinul és görögül, ezért inkább a liège-i bányaipari iskolába felvételizett. Az új belga kormány azonban hozott egy rendelkezést, amely értelmében a háborús veteránok mentesültek a felvételi vizsgák és követelmények alól, így Claude 1922-től a Liège-i Egyetemen orvostudományt kezdett tanulni és 1928-ban megkapta orvosi diplomáját. Szakdolgozatát az egér rákos daganatainak patkányba való átültetéséról írta.
Claude 1928–29-ben állami ösztöndíjjal Berlinben végzett orvosi kutatásokat, előbb az Institut für Krebsforschung, majd a Kaiser-Wilhelm-Institute für Biologie vendégeként. Visszatért Belgiumba, majd még 1929-ben a Belga-Amerikai Oktatási Alap támogatásával a New York-i Rockefeller Intézetben folytatta kutatásait. Feladata a Rous-szarkómavírus izolálása volt. 1930-ban kidolgozta az akkor forradalmi újdonságnak számító sejtfrakcionálás technikáját. A sejteket összezúzta, hogy felszakítsa a sejtmembránt, majd a tartalmát centrifugával tömeg szerint elkülönítette és frakciókra bontotta. Így az egyes sejtfunkciókat és biokémiai reakciókat adott tömegű frakcióhoz tudta rendelni. 1938-ban elsőként sikerült izolálnia a Rous-szarkómavírust, amely csirkékben tumoros megbetegedést okoz.
Az 1940-es években felismerte, hogy a növényi és állati sejtek légzésében és anyagcseréjében résztvevő sejtszervecske, a mitokondrium a sejtek „erőműve”. Claude volt az első, aki az elektronmikroszkópot sejtek megfigyelésére használta; korábban a műszernek csak fizikai alkalmazása létezett. 1945-ben az elektronmikroszkóppal feltárta a mitokondriumok belső szerkezetét, frakcionálásuk révén pedig megállapította, hogy ők a sejtek energiagenerátorai. A citoplazmákban gazdag RNS-tartalmú részecskéket fedezett fel, melyeket mikroszómáknak nevezett el, és amelyeket később átneveztek riboszómának. Munkatársával, Keith Porterrel közösen felfedezte a citoplazma „csipkehálózatát”, az endoplazmatikus retikulumot.
Albert Claude 1941-ben amerikai állampolgárságot kapott.
1949-ben visszatért Belgiumba, ahol a Jules Bordet Intézet igazgatója és a Brüsszeli Szabadegyetem orvosi tanszékének professzora lett. A hatvanas években egy Pozsonyban tartott konferenciát követően segítette egy fiatal kutató, Emil Mrena nyugatra szökését és később öt közös publikációt is megjelentettek. 1971-ben visszavonult a mindennapi munkától és professor emeritusként folytatta tevékenységét.
Az 1930-as években kidolgozta a ma differenciálcentrifugálással történő sejtfrakcionálás néven ismert módszert, amely a sejtbiológia alapvető módszereihez tartozik. A sejtfrakcionálást ismertető közleményei 1946-ban láttak napvilágot. Az eljárást munkatársai fejlesztették tovább.
1974-ben Albert Claude, a román származású George Emil Palade (aki munkatársa volt a Rockefeller Intézetben) és a szintén belga Christian de Duve orvostudományi Nobel-díjat kapott „a sejt szerkezeti és funkcionális szerveződését illető felfedezéseikért”.
