Legalább 2-3 ezer pedagógus hiányzik már az iskolákból, és a nyugdíjba vonulások miatt gyorsan tovább fog romlani a helyzet.
A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) figyelmeztetett, hogy a nyugdíjkorhatár előtt levő, illetve a nyugdíjas korú pedagógusok közül nagyon sokan fontolgatják, hogy végleg befejezik a tanítást. Az önkormányzatokat tömörítő szervezet szerint az ok az új kerettanterv bevezetése, amibe már nem akarnak belevágni.
Az ÚMS szerint ebből a szempontból a nyugati országrészekben a legrosszabb a helyzet.
„Nyugaton a pedagógusfizetésekből nem lehet fedezni a megélhetési költségeket. Egyes más régiókban pedig azért különösen nehéz ez a pálya, mert nagyon sok a marginalizált közösségben és rossz szociális helyzetben levő családban élő gyerek” – jelentette ki Daniela Piršelová, a városok uniójának szóvivője.
A másik nagy gond az iskolai konyhák működtetése, szakácsnőből is kevés van, és konyhafőnököt még nehezebb találni – előfordul ugyanis, hogy a bérek a minimálbér nagyságát sem érik el.
Emellett országos szinten nagyon kevés a pedagógiai asszisztens, és most már a napközis tanítónő is, mivel a nevelők is inkább pedagógiai asszisztensi munkát vállalnak.
Az önkormányzatokat tömörítő másik szervezet, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának nemrég közzétett nyilatkozata szerint már legalább 2-3 ezer pedagógussal van kevesebb a kelleténél, és a helyzet évről évre csak romlik.