450 éve született Szenczi Molnár Albert református pap, az első magyar-latin szótár készítője.
Szenczi (Szenci) egyházi író, nyelvtudós, zsoltárköltő, műfordító volt. Életének fő műve az 1603-ban készült latin magyar szótár, amelyet személyesen adott át Rudolf királynak Prágában, ahol egyébként Keplerrel is megismerkedett. Később Móric hesseni fejedelem udvarában, majd Bethlen Gábor pártfogoltjaként élt. 1626-tól haláláig pedig Kolozsváron lakott. Híres latin-magyar szótára nyitotta meg az utat a magyar értelmiség előtt az európai tudomány felé. A szótárt a XIX. század közepéig használták. Írt egy latin nyelvű magyar nyelvtant is. 1607. évi teljes zsoltárfordítása addigi munkásságának betetőzése volt. A 150 zsoltárt 130 dallamra szervezte, kb. ugyanennyi versformára, gazdag rímeléssel. Ezzel a réji magyar költészet formailag egyik legmagasabban poétizált életművét hozta létre. Kiadott egy javított Károlyi bibliát, lefordította Kálvin Institucióját, a Heidelbergi Kátét. Megjelentette az átdolgozott Vizsolyi Bibliát.
Nagyapja Mátyás király katonája volt, a Székelyföldről került Pozsony vármegyébe, hol molnár lett, apja is az volt. 1584-től Szencen, 1586-ban Győrben, 1587-től Göncön, 1588-tól Debrecenben tanult. 1590-ben Kassán volt nevelő. 1590-től Wittenbergben, 1592-ben Heidelbergben, 1593-tól 1596-ig Strassburgban, 1597-től 1599-ig Heidelbergben tanult, majd egy évig Szencen tartózkodott és bejárta a Felvidéket.
1604-ben jelent meg Szenczi Molnár Albert első munkája, latin-magyar és magyar-latin szótára, melyben jelentősen támaszkodott az elődök (Calepinus-szótár, Baranyai Decsi János) munkásságára. Művét még kétszer kiadta (1611, 1621), s görög értelmezéssel is bővítette, ezzel csaknem két évszázadra meghatározta a magyar szótárirodalmat. 1607-ben látott napvilágot zsoltároskönyve, amellyel a reformáció énekköltészetét juttatta el a csúcspontra. A reformátusok az ő korában egész Európában az ún. genfi zsoltárokat énekelték, amelyek francia szövegét egy költő és egy teológus, Clement Marot és Théodore de Bčze szerezték. Szenci Molnár ezt a művet fordította magyarra, valószínűleg nem az eredeti nyelvből, hanem annak német és latin fordítása felhasználásával. A százötven zsoltárt százharminc dallamra lehetett énekelni, s a százharminc dallamhoz csaknem ugyanannyi versforma tartozott, így a magyar Zsoltárkönyv eddig nem látott formai sokféleséget hozott a magyar költészetbe. Nemcsak a református (protestáns) gyülekezeti éneklést határozta meg máig ható érvénnyel, de mint egyéni költői teljesítmény is messze kiemelkedett az átlagból.
Szenczi Molnár Albert kiadói programjának része volt a Károlyi Gáspár által fordított Biblia két új kiadása is (1608, 1612). A protestáns humanizmus nyelvi érdeklődése újabb dokumentumának számít az 1610-ben megjelent Novae Grammaticae Ungaricae (Új magyar nyelvtan), amelyet a nyelvünk iránt érdeklődő Móric hesseni őrgrófnak írt. Ez az első teljes, mondattant is tartalmazó magyar nyelvtan, amely azonban még magán viseli a latinos grammatikai gondolkodás nyomait. Hogy mennyire érdekelték Szenci Molnárt a nyelv lehetőségei, mutatják latin rejtvényei (Analecta Aenigmatica, 1608) és költői játékai, képversei (Lusus Poetici, 1614), valamint az 1610-es években szerzett magyar időmértékes alkalmi versei – nem véletlen, hogy ez idő tájt a baráti társasága, a Németországban tanuló magyar diákok értelmesebbje is ilyeneket kezdett írni. Első alkotói korszakát egy hazatérési kísérlet zárta: 1612 és 1615 között lelkészi hivatalt vállalt a Dunántúlon és Komáromban, majd Erdélybe utazott Bethlen Gáborhoz, végül mégis visszament Németországba, nem utolsósorban azért, mert német felesége nem tudta megszokni az országot.
1621-ben jelent meg Imádságos könyvecskéje, előszavában a nők művelődéshez való jogának elismerésével, ugyanekkor látott napvilágot szótárának harmadik kiadása, amelyhez egy német iskolaügyi összeállítást csatolt, mindkét esetben a herborni főiskola erőteljes hatása figyelhető meg. 1622-ben az időközben kitört harmincéves háború során az ellenséges császári csapatok elfoglalták Heidelberget, Szenci Molnárt kirabolták és megkínozták, ezért Hanauba menekült. Itt adta ki 1624-ben régóta készülő fordítását, Kálvin fő teológiai művét, az Institutiót, mellyel egyházi kiadói programjára feltette a koronát, s jelentős lépést tett a magyar protestáns teológiai szaknyelv megteremtése felé.
Életének utolsó szakaszában Szenczi Molnár Albert hazatért Magyarországra: 1625-től Kassán, 1630-tól haláláig pedig Kolozsvárott élt. Figyelme egyre inkább csak a teológia felé fordult: 1625-ben egy antológiát szerkesztett a Szerencs melletti Bekecs református templomának felszentelésére, 1630-ban pedig kiadta utolsó fordítását a Discursus de summo bono (Értekezés a legfőbb jóról) című művet. Szándékában állt még németből lefordítani a puritanizmus egyik alapművét, L. Bayley Praxis pietatis (A kegyesség gyakorlása) című könyvét, de amikor megtudta, hogy Medgyesi Pál angol eredetiből dolgozik ugyanezen, ifjú kollégáját biztatta a munka folytatására.
