205 éve hunyt el James Watt skót feltaláló és mérnök, aki a gőzgép továbbfejlesztésével hozzájárult az ipari forradalomhoz.
A gőzgép egy hőerőgép, amely a gőz energiáját mechanikai munkává alakítja. Az első gőzmeghajtású szerkezetet (eolipila) Alexandriai Hérón találta fel az i. e. 1. században, de az csak érdekesség, játékszer maradt. Az első igazi gőzgép feltalálójaként James Wattot tartjuk számon, de a közhiedelemmel ellentétben nem James Watt találta fel a gőzgépet csak tovább fejlesztette Thomas Newcomen gőzgépeit, amik Angliában már elterjedtek voltak Watt születése előtt is.
Watt találmánya egy fontos részegység, a vízgőz lecsapására szolgáló gőzkondenzátor, amellyel a gép hatásfokát növelte meg jelentősen.
A Glasgow-i Egyetem (University of Glasgow) professzorai 1757-ben engedélyezték, hogy Watt egy kis műhelyt nyisson az egyetem területén. Az egyik professzor, a fizikával és kémiával foglalkozó Joseph Black Watt jó barátja és támogatója lett.
A gőzgép
Watt négy évvel műhelye megnyitása után barátja, Robinson professzor tanácsára a gőzzel kezdett kísérletezni. Annak ellenére, hogy még egyetlen működő gőzgépet sem látott, megkísérelt egy gőzgép-modellt szerkeszteni. Ez először nem működött kielégítően, de Watt nem adta fel a kísérletezést, és elolvasott minden hozzáférhető irodalmat a témáról. Másoktól függetlenül rájött a rejtett hő jelentőségére a gép működésében. Amikor 1763-ban megtudta, hogy az egyetemnek van egy Newcomen-féle gőzgépe, de azt Londonba vitték javíttatni, rávette az egyetemet, hogy szállíttassák vissza, és vele javíttassák meg. A szerkezet épp hogy csak működött.
Hosszas kísérletezés után Watt megállapította, hogy a gőz hőjének mintegy 80%-a a henger felfűtésére fordítódik, mivel ebben a gőzgépben a hengerbe hideg vizet fecskendezve kondenzálták le a gőzt. Javasolta, hogy a gőzt ne a hengerben, hanem egy külön kamrában csapassák le, és akkor a henger nem hűl le a beáramló gőz hőmérséklete alá. Javaslatának életképességét 1765-ben egy működő modellen mutatta be külföldön.
Az ipari méretű gőzgép elkészítése azonban még váratott magára. John Roebuck, a híres Carron Vasgyár alapítója lett Watt üzlettársa. A gép elkészítésénél a fő nehézséget a dugattyú és a henger megmunkálása okozta. Az akkori idők vasmunkásai inkább kovácsok voltak, mint gépészek, így az eredmény sok kívánnivalót hagyott maga után. Roebuck közben tönkrement, és a szabadalmi jogokat Matthew Boulton, a Soho öntöde tulajdonosa szerezte meg. Boulton és Watt rendkívül sikeres együttműködést alakított ki – a következő huszonöt évben végig együtt dolgoztak.
Watt végül maga köré gyűjtötte az akkori világ néhány legjobb vasmunkását. John Wilkinson oldotta meg azt a problémát, hogyan gyárthatnának nagy átmérőjű hengert egy viszonylag szoros illesztésű dugattyúval – speciális fúrási technológiát dolgozott ki, amit ágyúcsövek megmunkálásához is használtak. 1776-ban helyezték üzembe az első ipari gőzgépeket. Ezek szivattyút hajtottak, és csak alternáló mozgást végeztek. A megrendelések özönleni kezdtek, és a következő öt évben Watt sok gőzgépet készített főleg a cornwalli szénbányák számára a bányavíz szivattyúzásához.
A kazánrobbanás veszélye és a tömítési nehézségek miatt Watt ellenezte a nagy nyomású gőz használatát; minden gépe közel atmoszferikus nyomáson üzemelt.
James Watt 1800-ban vonult nyugalomba, abban az évben, amikor társulása Boultonnal véget ért és az alapvető szabadalma lejárt. A vállalkozást átvették az alapítók fiai: Boulton fia, Matthew Robinson Boulton és Watté: ifjabb James Watt. William Murdoch a társuk lett, és az üzlet virágzott. Watt eközben új találmányokkal kezdett foglalkozni. Feltalálta a távcsöves távolságmérés új módszerét, egy berendezést levelek másolására, tökéletesítette az olajlámpa szerkezetét; készített egy gőzzel hajtott mángorlót és egy eszközt szobrok másolására. 1819. augusztus 25-én, 83 éves korában halt meg a handsworthi Heathfield Hall nevű házában.
