A belügyminiszter felismerte a biztonsági problémát – Arcfelismerő kamerákkal szereli fel az iskolákat. Azért jutott eszébe ez az ötlet, mert az iskolák megint bombafenyegetést kaptak. Az, hogy ez hogyan akadályozná meg az ilyen fenyegetéseket, egyelőre nem világos. Mindenesetre sokba kerül, de ha van ismerős, aki ilyesmivel foglalkozik, akkor jó üzlet lehet.
Három év alatt valósulhat meg a terve, becslése szerint 60 millió euróból. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter szeptember végéig a kormány elé akarja terjeszteni a javaslatát, de szerinte már előzetesen minden kormánypárt támogatja. Az intézkedés a hibrid fenyegetésektől védené meg az iskolákat. Elmondása szerint a kamerákat a bejáratoknál szerelnék fel, és a rendszer értesítést küldene, ha gyanús személyt észlel.
A rendszert a belügy működtetné, az alap- és középiskoláknak kellene csatlakozniuk hozzá.
Ez a belügyminiszter egyik reakciója arra, hogy már két napja bombariadó van több száz iskolában – természetesen az e-mailben érkező fenyegetésekre ez nem megoldás.
„Komolyan vesszük a helyzetet, nem intézzük el azzal, hogy visszatérő jelenségről van szó. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk az iskolákkal és a rendőrséggel, és az érvényben levő útmutatások szerint járunk el” – közölte megnyugtatólag a kormány mai ülését követően Tomáš Drucker oktatási miniszter.