125 éve született Bíró László József magyar származású újságíró, festőművész, a golyóstoll feltalálója. Igazi polihisztor volt, összesen 30 találmányát jegyzik. Még közvetlenül 1985. október 25-én, Buenos Airesben bekövetkezett halála előtt is tudományos munkát folytatott. 2016-ban, születésének 117. évfordulóján a Google az ő tiszteletére változtatta meg keresőjének logóját. A golyóstoll történetének kalandos históriájáról 2001-ben Moldova György írt könyvet A végtelen vonal címmel.
Az angol kormány azért vásárolta meg a szabadalmat, mert a golyóstoll a repülőgépeken nagy magasságokban is működött, nem folyt ki belőle a tinta. 1944-ben a Royal Air Force Bíró-féle golyóstollakat használt. A franciák részvénytársaságot (BIC) alapítottak a találmány hasznosítására, amely napjainkig fennáll, és nagy mennyiségben forgalmazza. A Parker cég 1957-ben kezdte meg a golyóstollak forgalmazását. Az 1960-as évektől kezdve a golyóstoll a Föld minden országában elterjedt, és általánosan használt íróeszközzé vált. Olasz nyelvterületen a golyóstollat ma is gyakran „biro”, angol nyelvterületen „biro” vagy „biro pen”, franciáknál „biro”, Argentínában „birome” néven említik, Orwell műveiben például kizárólag ezen a néven szerepel.
1985. október 24-én halt meg új hazájában, Argentínában. Születésnapja, szeptember 29-e 1986-tól Dia del Inventor (a Feltalálók Napja) Argentínában, illetve az Argentin Feltalálók Napja.
Manapság szinte minden tollban speciális felületű golyó van, amely apró lyukakat tartalmaz, így jobban képes szállítani a tintát. Működési elv szerint normál és túlnyomásos tollak léteznek. Napjaink digitális eszközei ugyan megváltoztatták az üzenetküldést, de a számítógép előtt ülő vagy telefonját nyomkodó ember keze ügyében továbbra is ott van a megszokott golyóstoll, amely a közhiedelemmel ellentétben remekül használható akár az űrben, a súlytalanság körülményei között is…
Kapcsolódó:
Egy véletlennek volt köszönhető a golyóstoll feltalálása