A Wallace-vonal az ausztrál és az ázsiai faunaterületeket elválasztó határvonal. A vonaltól nyugatra ázsiai fajokat, keletre pedig jellegzetesen ausztrál fajokat lehet találni. A vonal Alfred Russel Wallace után kapta nevét, aki a 19. századi kelet-indiai utazásai során először tett feljegyzéseket a vonal elválasztó szerepéről. A határvonal keresztülfut az indonéz szigetvilágon, Borneó és Celebesz, valamint Bali és Lombok között. Bár következtetést nem vont le belőle, de már Antonio Pigafetta, Magellán utazásának egyik kísérője is észrevételezte a biológiai eltéréseket a Maluku-szigetek és a Fülöp-szigetek faunája között.
A Wallace-vonaltól keletre eső területet legtöbbször Wallacea elnevezéssel átmeneti zónának tekintik, de egyes elképzelések önálló faunaföldrajzi egységként kezelik. Faunája alapvetően orientális, ázsiai jellegű, de a vonaltól keletre haladva ez fokozatosan szegényedik, s az ausztrál élővilág elemei kerülnek túlsúlyba. Az átmeneti zóna keleti határa, a Weber‑ valamint a Lydekker-vonal kevésbé határozható meg olyan pontosan, mint az erszényesek elterjedésének nyugati határát jelző Wallace-vonal. Az ázsiai fajok radikális csökkenése a térségben a jégkorszakra vezethető vissza, amikor a mintegy 200 méterrel alacsonyabb tengerszintnek köszönhetően az indonéz szigetvilág nyugati szigetei szárazföldi összeköttetésben álltak a kontinenssel, míg Celebesz és a tőle keletre eső szigetek inkább Ausztrália felől voltak megközelíthetőek.
Wallacea és a Wallace-vonal
Wallacea a vörös övezetben fekvő szigetek csoportja. A Weber-vonal kék színnel jelölve
Wallacea egy bio-geográfiai elnevezése A Wallace-vonaltól keletre eső, a Wallace-vonalat határoló területnek, melyek között mélytengeri szorosok választják el az ázsiai és ausztrál kontinentális talapzatokat. Wallacea legnagyobb szigete Celebesz, ezen túl részét képezi még Lombok, Sumbawa, Flores, Sumba, Timor, Halmahera, Buru, Seram és sok más kisebb sziget is.
Wallacea övezetben az endemizmus a szárazföldi gerinces fajok esetében kiemelten gyakorinak tekinthető. Az itt található 1142 faj csaknem fele (529) csak itt található meg. A régió területének 45%-át erdő borítja, és csak 52 017 km², vagyis a terület szárazdi területeinek nagyjából 15 százaléka érintetlen állapotban van. Wallacea teljes területe 347 000 km², ebből körülbelül 20 000 km² védett. A Conservation International adatai szerint Wallacea több mint 10 000 növényfajnak ad otthont, amelyek közül körülbelül 1500 (15%) tekinthető endemikusnak.
Biogeográfia
A Wallacea régió a Wallace-vonal (Ernst Mayr vagy Thomas Henry Huxley után) és a Lydekker-vonal között helyezkedik el A régió biogeográfiájának megértése az ősi tengerszint és a kontinentális talapzat kapcsolatán alapul. A Wallace-vonal földrajzilag látható, ha a kontinentális talapzat kontúrjait vizsgáljuk. Ez egy mélyvízi csatornát jelent, amely elválasztja a Szunda-plató délkeleti szélét a Szahul-platótól. A Szunda-síkság a víz alatti Borneót, Balit, Jávát és Szumátrát köti össze Délkelet-Ázsia szárazföldjével, míg a Szahul-síkság Ausztráliát köti össze Új-Guineával és a szomszédos szigetekkel. A pleisztocén során, amikor az óceánok szintje akár 120 méterrel is alacsonyabb volt, a szigetek összekapcsolódtak, de soha nem egyesítették Ázsiát Ausztráliával. Következésképpen több mint 50 millió éven át e két nagy kontinentális talapzat közötti mély víz olyan akadályt képezett, amely Ausztrália növény- és állatvilágát elkülönítette Ázsia növény- és állatvilágától. Joggal következtethetünk arra, hogy ez egy óceáni akadály volt, amely megakadályozta a fajok vándorlását, mivel az egymástól elválasztott szigetek fizikai jellemzői nagyon hasonlóak. Így a Wallacea régió olyan szigetekből áll, amelyek elszigetelten maradtak a saját kontinentális szárazföldjükön, és csak azok az élőlények népesítették be őket, amelyek képesek voltak átkelni a szigetek közötti szorosokon.
Zoogeográfia
Számos madárfaj elterjedése követi a vonal határait, mivel sok madár még a nyílt óceáni vizek legrövidebb szakaszait sem keresztezi. Az emlősök közül a denevérek elterjedése átnyúlhat a vonalon, de a nagyobb szárazföldi emlősök általában az egyik vagy a másik oldalra korlátozódnak. Az ausztrál oldalon az őshonos rágcsálók mellett számos erszényes állatfaj és néhány egypatás is jelen van – bár a rágcsálók előfordulása ebben az esetben újabb kolonizációs eseményekből ered. Ezzel szemben az ázsiai oldalon az erszényesek nem fordulnak elő, és olyan placentáris emlősök, mint a majmok, macskák, elefántok, majmok, orrszarvúak és más fajok találhatók. Ez alól kivételt képeznek a makákók, sertések és tarsierek Sulawesin. Más növény- és állatcsoportok eltérő mintázatot mutatnak, de az általános mintázat feltűnő és meglehetősen következetes. A növényvilág nem követi ugyanolyan mértékben a Wallace-vonalat, mint az állatvilág, mivel a gyarmatosítási eseményeik különböznek a víztömegeken való elterjedési képességükben. Az egyik növénynemzetség, amely nem lépi át a vonalat, az ausztrál-ázsiai Eucalyptus nemzetség, kivéve egy fajt, az E. deglupta-t, amely a Fülöp-szigeteken, Mindanao szigetén természetes módon fordul elő.
