125 éve született Bárdos Lajos Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, karnagy, zenetudós, érdemes és kiváló művész. Kodály Zoltán tanítványa, majd a Zeneművészeti Főiskola tanára. A magyar kórusművészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége.
Bárdos Lajos zenepedagógiai munkásságát 1925-ben az Attila utcai gimnáziumban kezdi. Ez az az iskola, ahol ő maga is tanult, így élénken élnek emlékezetében a régi énekórák, ahol a hivatalos énekkönyvből a hivatalos tanmenetek szerint tanultak, főként száraz ismeretekre redukálva a zene megismerését – az akkori szokásnak megfelelően – „fegyelmező tanár” segítségével.
Bárdos ez utóbbi segítséget nem igényli, óráit olyan élettel és értékes zenével tölti meg, ami önmagában felkelti a 10-12 éves fiúk érdeklődését. Népdalok, kánonok, értékes zenei szemelvények tanításával – a tankönyvet mellőzve – kezdi meg legendássá vált zenepedagógiai pályáját.
Bárdos közel 40 évig (1928-66) tanít a Zeneakadémia különböző tanszakain. 1928-tól (1949-es megszűnéséig) tanára és tanszakvezetője az Egyházzene és egyházkarnagy szaknak, 1929-től a Középiskolai Énektanár és Karvezető tanszak, 1949-től a Zeneszerző tanszak, 1951-től pedig – Kodály javaslatára – a Zenetudományi tanszak tanára. Egyházzenei, zeneelméleti tárgyakat oktat, valamint kargyakorlatot és prozódiát. Tárgyai nagy részének anyagát ő alkotja meg.
Ő az első a Zeneakadémián, aki újszerű, történeti szemléletű zeneelméletet tanít, híresek dallamtani, stilisztikai elemzései, zeneszerzők sora köszönheti Bárdos Lajosnak alapos prozódiai ismereteit.
Bejött az első órára – s vele bejött az élő zene, a zene boncolásának életre szóló izgalma, a zenét írni és tolmácsolni tudók legnagyobbjainak tisztelete, a poros tankönyv-szabályok elvetésének bátorsága, s az önállónak vélt gondolat mérlegre-tevésének felelősségtudata” – írja egykori tanáráról Somfai László zenetörténész.
Tanítványai rajonganak érte, tanártársai tisztelik, pedagógiai pályája csaknem töretlen, de a hatalom néhány évig őt is kényszerpályára kényszeríti: világnézeti megbízhatatlansága miatt eltiltják a tanár szakosok tanításától, ezidőtájt énekeseknek és fúvósoknak tanít összhangzattant (50-es évek).
Bárdos pedagógiai sikerei ars poetica szerű felismerésének köszönhetőek.
„Ha a Tanító szereti a Tanítványát és szereti a Tantárgyát, akkor indukciós áram keletkezik, és a tanítvány menthetetlenül megszereti a Tárgyat.”
A kiadó – az Éneklő Ifjúság vezéralakja
Bárdos kezdő karnagyként készen arra, hogy felvegye a harcot a Liedertafel-es általános zenei közízléssel, hogy kórusaival közvetítse németalföld és a többi nagy reneszánsz kultúrkör üzenetét, valamint bemutassa a kortárs kórusirodalom új alkotásait, azzal a helyzettel kellett hogy szembe nézzen, hogy Magyarországon nincsenek értékes műveket tartalmazó kiadványok.
Volt csoporttársaival – Kertész Gyulával, Ádám Jenővel és Kerényi Györggyel – akik szintén tanárként és karnagyként kezdték meg pályafutásukat a Rózsavölgyi kiadóhoz fordultak, hogy az általuk könyvtárakból kikeresgélt és kimásolt kottákat megjelentessék. A kiadó azonban nem látott ezekre a művekre megfelelő keresletet, elutasította őket, ezért Bárdos Kertész Gyulával kényszerűségből kiadót alapított. Ez lett a később igen sikeres Magyar Kórus folyóirat és kiadó. A folyóirat kottákkal, elemzésekkel, a kialakuló kórusmozgalom híreivel segítette az ország kórusainak munkáját. Kiadványok sora jelent meg a gyermekkaroktól a felnőtt kórusok számára összeállított kötetekig – Kodály, Bartók kötetek, Ezer év kórusa, Fallalla stb. –, zenetudományi elemzések, módszertani könyvek láttak napvilágot. A Magyar Kórus Kiadóvállalat állt az 1934-ben induló, majd országosan kiszélesedő „Éneklő Ifjúság” mozgalom mögött is, melynek egyértelműen Bárdos volt a vezető személyisége. Lankadatlan szorgalommal és lelkesedéssel vett részt az ország kóruskultúrájának fellendítésében, élete végéig tartó rendszeres utazásai során látta el jó tanácsaival a legeldugottabb települések karnagyait is. A Magyar Kórus Kiadóvállalatot 1950-ben államosították, kiadványok, művek sorát semmisítették meg.
A zenetudós
Bárdos Lajos gazdag életútján zenetudományi dolgozatok sokaságát publikálja. Kiemelendőek tanulmánykötetei: Harminc írás (1929-69); Tíz újabb írás (1969–74), Bartók és Kodály elemzései (1970–85), a Modális Harmóniák (1961) és a Liszt Ferenc a jövő zenésze (1976) című kötet.
A zeneszerző
Bárdos Lajos karmesternek készülve kezdi meg zeneakadémiai tanulmányait, de Kodály zeneszerzés osztályába kerülve megérlelődik benne a gondolat, hogy zeneszerző lesz. A hangszeres muzsika érdekli, főként a kamarazene vonzza, diplomamunkája is vonósnégyes. Első karnagyi állásában, a Cecilia kórus vezetőjeként jó művek után kutatva maga is elkezd kórusműveket komponálni, végül ez lesz zeneszerzői pályafutásának fő iránya. A példakép Palestrina és Kodály. Készülő műveit kórusán „próbálja ki”, a gyakorlati tapasztalatok segítik a komponálásban. Ideálja az anyagszerűség, az énekelhetőség, amelyet szinte tökélyre fejleszt. Nemcsak a zenét szereti, az énekeseket is, mondanivalóját úgy fogalmazza meg, hogy minden szólamnak élményt jelentsen. Palestrina nyomdokain kialakuló lineáris szerkesztésmódja segíti ebben.
Minden korosztály számára ír, mindig szem előtt tartva az énekesek lelki-hangi igényeit. Jóízű, szellemes kánonjai éppolyan élvezetet szereznek a gyermekeknek, mint karakteres, ezer apró zenei ötlettel megírt népdalfeldolgozásai a felnőtt vegyeskaroknak. Költők verseit éppúgy feldolgozza, mint a magyar népdalt. Művei a kórusok „felnevelésére” szánt etűdszerű könnyű kompozícióktól a nagy technikai tudást igénylő bonyolultabb szövetű és harmóniavilágú, nagylélegzetű kórusművekig terjednek. Hangszerkíséretes művei között kiemelendő a Nyúl éneke.
Bárdos Lajos gazdag életművének jelentős részét alkotják magyar, illetve latin nyelvű egyházi kórusművei, amelyek nagy részét liturgikus használatra írta. 4 miséjét, motettáit, zsoltárait, himnuszait és más egyházi kompozícióit a Cecilia, illetve a Mátyás templom kórusának karnagyaként maga is vezényelte. Miséi közül izgalmas újszerűségével emelkedik ki a vegyeskarra és orgonára íródott Missa Prima, amelyet zeneakadémista korában komponál. Magyarországon és világszerte legnépszerűbb egyházi műve a Libera me című kompozíció, amelyet eredetileg dr. Dienes Valéria mozgásszínházához írt. Bárdos egyházzenei életművében jól elkülöníthető, önálló egységet alkotnak az egyházi ünnepkörökhöz kapcsolódó, liturgikus használatra íródott latin nyelvű himnuszok, amelyeket Bárdos „kis motettáknak” is szívesen nevezett. A himnuszok népének feldolgozásai, igazi zenei gyöngyszernek, mindegyik erőteljes, önálló karaktert képvisel Bárdos kiapadhatatlan zenei ötleteinek köszönhetően.
Bárdos Lajos 1918-tól az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke. 1939-től pedig a Magyar Dalosszövetség és a Bartók szövetség vezetésében is részt vesz. Munkássága több jelentős elismerésben is részesül. Szent Gergely Lovagrend (XII. Pius Pápa adományozása – 1948); Erkel díj (1953); Érdemes művész (1954); Kossuth díjt (1955); Kiváló Művész (1970). (Forrás: Bárdos Lajos emlékoldala)