Déri Miksa magyar feltaláló 170 éve, 1854. október 27-én született a délvidéki, egykori Bács-Bodrog megyei Bács községben, kereskedőcsaládban. Műszaki tanulmányait a budapesti József Műegyetem mérnöki szakosztályán kezdte el, és 1877-ben szerzett vízépítő-mérnöki oklevelet a Bécsi Műegyetemen.
1878–1882 között a közlekedési minisztérium folyamszabályozási hivatalában kezdte munkáját. A Duna és a Tisza szabályozásának tervezésével foglalkozott. Ő maga mai szakmegjelöléssel építőmérnök volt, de rabul ejtette az elektrotechnika csodája. Munkájával párhuzamosan elektrotechnikai tanulmányokat is folytatott. 1882-ben a Ganz-gyár mérnöke, később pedig igazgatója lett, ahol ebben az időben rendkívül tehetséges szakemberek dolgoztak együtt.
Az 1880-as években előtérbe került az energiaelosztás, ahogyan akkor nevezték, a fény elosztásának problémája. Egy-egy áramfejlesztővel meg tudták oldani egy színház, pályaudvar vagy szálloda áramellátását, de ekkor már az volt a cél, hogy egy erőművel nagyobb városrész, távolabb eső területek világítását is lehetővé tegyék. Ismert volt, hogy – adott vezeték-keresztmetszet esetén – a feszültség növelésével négyzetesen nő a kívánt teljesítménnyel elérhető távolság, de az egyenáram feszültsége egyszerű eszközökkel nem volt alakítható. Ezért új utat kellett keresni.
A Ganz-gyár mérnökei a váltóáram használatát tartották célravezetőnek Edisonnal és munkatársaival szemben.
Déri Zipernowskyval közösen, 1882-ben kidolgozott egy 1350 V-os, 70 Hz-es, öngerjesztésű, váltakozó áramú generátort, amelyet 1883-ban kezdtek gyártani. Déri Miksa dolgozott Mechwart Andrással is, akivel közösen alkották meg azt a gépet, ami a budapesti Keleti Pályaudvar világítását szolgálta. 1883-tól Bécsben dolgozott a Ganz-gyár villamos osztályának ausztriai képviselőjeként, de a kutatói munkát ekkor sem hagyta abba. Zipernowsky irányításával 1884-ben elkezdte egy párhuzamos kapcsolású villamosenergia-elosztórendszer kísérleteit.
A váltakozó áramú generátor sok problémát megoldott, de feszültsége a technikai lehetőségek miatt nem lehetett nagyobb néhányszor tíz kilovoltnál. A nagy távolságra való energiajuttatás, elosztás problémáját ezek a gépek sem tudták jó hatásfokkal közvetlenül megoldani. Egyértelmű volt az is, hogy a fokozott érintésveszély miatt a háztartásokban több ezer volt feszültségű energiaforrást sem lehetett alkalmazni. Új eszközre volt szükség. Ezért a váltóárammal együtt elkezdtek a vasmagos tekerccsel is foglakozni.
Bláthy ötletére 1885-ben Bláthy Ottóval és Zipernowsky Károllyal megalkották a zárt vasmagú transzformátort, amelynek megalkotásában Déri a kísérleti munka oroszlánrészét végezte. Szabadalmukat – mely külön mag- és köpenytranszformátort is ismert – Zipernowsky-Déri-Bláthy transzformátor, de még inkább ZBD transzformátor néven ismerte meg a világ. A megvalósított példány 100 V fölötti, változtatható áttételű toroid transzformátor volt, melyet bemutattak a műegyetemen, sőt az 1896-os párizsi világkiállítást is beleérve a világot körbejárta.
Az akkori mérések 98%-os, rendkívül jónak számító hatásfokot állapítottak meg. Megszületett tehát az eszköz, aminek segítségével megoldották a villamos áram nagy távolságra történő gazdaságos, jó hatásfokú szállítását és elosztását. Az áramellátás sikeres gyakorlati alkalmazásának oly látványos eredményei voltak, mint Bécs kivilágítása, vagy a pesti Nemzeti Színház ellátása villamos fényforrásokkal.
A világszerte ismertté vált közös találmány után Déri Miksa új feladatokon dolgozott. Ilyen volt az örvényáramú (eredeti nevén: Foucault-áramú) fékkel kiegészített fékszerkezete, melyet akkor vasúti kocsikhoz fejlesztettek ki. A találmány jelentőségét mi sem méltatja jobban, hogy még ma is szép számmal találkozni korszerű megoldásokkal, ahol fékekben, tengelykapcsolókban az örvényáramú erőhatás adta lehetőséget használják ki. A fékszerkezet szabadalmát 1897-ben jelentette be.
1889-től az akkor alapított bécsi Internationale Électricitäts Gesellschaft vezető igazgatója lett, és még ebben az évben megszervezte és berendezte a bécsi villamos-erőművet. Az Internationale Électricitäts Gesellschaftnak (IEG) – az első vállalkozásnak Európában, amely kizárólag villamos erőművek létesítésének pénzügyi szolgáltatása céljából létesült – 1896-ig volt az igazgatója.
1898–1902 között kompenzált egyenáramú gépén dolgozott. Az 1903–1904. években hozta létre azt a kétkefe-rendszerű egyfázisú repulziós motort, amelyet Déri-motor néven ismert meg a világ. A Déri-féle repulziós motor nagy hiányt töltött be. A felvonókat ugyanis a használatban lévő egyetlen motortípussal sem tudták biztonságosan üzemeltetni. Az első motortípust az osztrák Union E. G. és a német Helios A. G. gyártotta, míg a Déri-motor gyártási jogát a svájci Brown-Boveri Co. (BBC) vásárolta meg, de a német Allgemeine Elektrizitäts-Gesellschaft (AEG) is alkalmazta az egyfázisú vasutaknál. Keferendszerű motorját sorozatban gyártották és az egész világon használták.
1898 és 1902 között fejlesztette ki a róla elnevezett kompenzált egyenáramú gépet. Ennek lemezelt állórészében, hornyokban helyezkedett el az elosztott kompenzáló tekercselés, amellyel akkor a legtökéletesebb kompenzációt lehetett elérni. A rendszert sok helyen alkalmazták nagy teljesítményű reverzáló hengersor-hajtásokhoz.
Déri Miksa 1938. március 5-én hunyt el, 84 éves korában Meranóban, ahol visszavonultan élt a munkával eltöltött, sikerekben kivételesen gazdag, alkotó évek fáradalmai után.
Nevét Szegeden műszaki technikum viseli.
Irodalom:
Jeszenszky Sándor: Az elektrotechnika magyar úttörői
Gohér Mihály: Déri Miksa. Műszaki nagyjaink. Szerk. Szőke Béla. 2. köt. Bp., 1967
