„Több sebből vérzik” az iskolai könyvtárak helyzete Szlovákiában. A legjobban azért, mert hivatalosan nem létezik az a funckió, hogy iskolai könyvtáros, vagy ahogy Magyarországon hívják, könyvtárostanár. Mit várhatunk hát azoktól a pedagógusoktól, akik még megnevezést sem kaptak az országban a hivatalos dokumentumokban? Csupán pluszmunkát kapnak, fizetség nélkül, és a rájuk bízott elavult könyvállományokat, használhatatlan helyiségekbe zsúfolt iskolai könyvtárakat.
A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete ezen a helyzeten igyekszik javítani a pedagógusok irányába képzések és nyitott kommunikáció formájában.
2022-ben már online formában megvalósult két műhely iskolai könyvtárosok, pedagógusok részére. A munka az akkor tapasztaltak tükrében az egyesület berkeiben tovább folytatódott, s ennek eredményeképp 2024-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével együttműködésben három jelenléti képzést sikerült megvalósítani. Az elsőre még februárban, a Komáromi Pedagógiai Napok keretében, a Selye János Gimnázium könyvtárában került sor.
Az egyesület Čítanie 24 – Olvasás 24 projektje adott lehetőséget, hogy a további képzések is megvalósulhassank az ország további pontjain.
Október 3-án a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium könyvtárában 11 pedagógus vett részt az őszi workshopon. Másnap, október 4-én a rozsnyói Fábry Zoltán Alapiskolában 7 tanító szakmázhatott a tapasztalt előadók vezetésével. A könyvespolctól az inspiráló tanulási környezetig című képzések fókuszában az iskolai könyvtári terek voltak, de természetesen nem maradhattak ki azok alapvető tanulástámogató funkciói. A résztvevők Dömsödy Andrea (könyvtáros, ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar könyvtára, Könyvtárostanárok Egyesülete, Budapest) elméleti előadása után szlovákiai jó gyakorlatokat hallgathattak meg. Fülöp Éva (iskolai könyvtáros, hitoktató, Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium, Kassa) több évtizedes szakmai tapasztalatát osztotta meg a résztvevőkkel. A képzés eleji ráhangolódást és a résztvevők iskolai könyvtárának feltérképezését Tegdes Egyházi Dóra (SZMKE elnök, mentor – RCPU Rozsnyó, tanár, Fábry Zoltán Alapiskola) facilitálta.
A foglalkozásvezetők mindhárom képzési nap végén biztosították a résztvevőket arról, hogy az együttműködés folytatódik tovább. Segíteni fogják őket iskolai könyvtáros munkájukban a továbbiakban is. Az SZMKE a jövőben is tervez módszertani képzéseket és online fórumokat a számukra.
„Nem titkolt szándékunk, hogy egy közösséget építsünk ki, s az online és jelenléti alkalmakon a pedagógusok egymásnak adhassanak inspirációt, segítséget. A szakmai kereteket egyesületünk tagjai és magyarországi kollégák adják majd. Már a rimaszombati képzés után megformálódott bennünk egy ötlet, hogy nyáron akár egy intenzívebb kurzust is szervezhetnénk a pedagógusoknak, mert a tanév közben nem igazán van kapacitásuk több képzésen részt venni. Meglátjuk” – fogalmazta meg Tegdes Egyházi Dóra, az egyesület elnöke.
A rimaszombati és a rozsnyói képzésen a következő települések iskoláinak pedagógusai vettek részt: Rimaszombat, Bátka, Várgede, Almágy, Rimaszécs, Feled, Rozsnyó, Torna, Szádalmás, Pelsőc, Dernő.
SZMKE