115 éve született Mérei Ferenc pszichológus, pedagógus, az 1945 utáni magyar pszichológia és pedagógia meghatározó alakja.
Sikeres érettségi vizsgája után, bár édesanyja inkább Berlinbe szánta, 1928-tól a párizsi Sorbonne-on tanult tovább. Politikai gazdaságtannal, statisztikával, irodalommal, és tizenegy nyelvvel foglalkozott. Végül a gyermekpszichológia és a pályaválasztási tanácsadás kötötte le igazán. Az egyetemen Henri Wallon fogadta tanítványává, aki a gyermekvilág tanulmányozásában irányította.
Tudományos munkássága az ember társas meghatározottságának alapgondolatára épült. Vizsgálta a gyermekközösségek, a „közösségi élmény” működését a kísérleti pszichológia, a megfigyelés és a szociometria módszereivel. A hazai gyermeklélektan és klinikai pszichológia fejlődése sokat köszönhet neki. Pályáját 1945-49 között a hivatalos közoktatás-politikában való szerepvállalás jellemezte, de az 1956-os forradalomban való részvétele miatt börtönre ítélték. Meghatározó befolyást a hazai pszichológia fejlődésére 1963-ban való szabadulása után fejtett ki, amikor az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet („Lipótmező”) Klinikai Pszichológiai Laboratóriumát létrehozta, és formálta az 1960-as években visszatérő pszichológusok új nemzedékét.
A műhelyteremtés szándékával gyűjtötte maga köré munkatárait, tanítványait, például Nemes Líviát, Binét Ágnest. Laboratóriuma a magyar pszichológusképzés központjává vált. Binét Ágnes társszerzője volt a nagy sikerű Gyermeklélektan (1970) és az Ablak-Zsiráf című könyveknek.
A csoportok belső viszonyait, az egyének csoportban elfoglalt helyét, az egyén szerepeit kutatták szociometriai vizsgálatai. Oktatáspolitikai nézeteit az 1948-ban megírt, de csak 1985-ben megjelent Demokrácia az iskolában című tanulmányában fejtette ki. A gyermekközpontú, cselekvésre, önálló véleményalkotásra nevelő iskola volt az eszményképe.
1965 és 1970 között született az általa alapított Vademecum sorozat. 50 füzetét – amelyeket elsősorban tanítványai számára írt – mindmáig alapműként használják a hazai pszichológusok.
Az 1970-es években további jelentős műveket írt.: A közösségek rejtett hálózata (1971), Klinikai pszichodiagnosztikai módszerek (1974), A klinikai pszichológia (1974).
Önéletrajzi írásában fogalmazta meg alapállását:
Rögeszmém volt, és maradt, hogy ha változtatni akarunk az embereken, akkor elsősorban magában a pedagógiában kell változtatni. (…), ezért kutattam a pedagógiai hatással elérhető változás lehetőségét.”
Nagyon fontosnak tartotta a pedagógusok képzését, továbbképzését, és sokat is tett ennek érdekében.
1976-tól vezette a Magyar Pszichológiai Társaságot és a pszichodramatikus képzést.
Életművét a Magyar Tudományos Akadémia 1982-ben a pszichológiai tudományok doktora fokozattal ismerte el és Ranschburg Pál-emlékéremmel tüntette ki.
„Tulajdonképpen minden művem – beleértve az ún. tudományos műveket is – az önéletrajzom volt. Én állandóan az önéletrajzomat írom. Az első munkám, ami megjelent, A gombozó gyerek volt. Én voltam az, aki gomboztam, sok-sok évig. A második Az országépítő gyerek – én voltam az, aki papíron építette azokat az országokat.”
Kapcsolódó:
Gyermekként tanulni nem, csak olvasni szeretett Mérei Ferenc
