110 éve hunyt el Herman Ottó természettudós, ornitológus, néprajzkutató, régész, politikus, polihisztor.
„…a tudomány igazságai… mindig igazságok maradnak, de gyakorlatilagcsak akkor lehetnek üdvösek a nemzetnek úgy szellemi, mint anyagi létére, ha a nemzet minden rétege és osztálya egyaránt és szükségéhez mérten sajátjává teheti, s ha a nemzetnek a szó legtágabb értelmében közvagyonát képezik.”
(Herman Ottó. 1865)
Herman Ottó Breznóbányán (Brezno) született egy szepességi szász családban, csak hétéves korában kezdett el magyarul tanulni, eredeti neve Carl Otto Hermann volt. 1847-ben költözött családjával Miskolcra.
A bécsi politechnikumba iratkozott, de apja korai halála miatt nem végezhette el az iskolát. Géplakatosnak állt, hogy eltartsa magát. 1857-ben besorozták 12 évre. 1863-tól Kőszegen fényképészként dolgozott, majd néhány év múlva elnyerte a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátori állását. Itt kezdődött tudományos pályája, jelentek meg első írásai. Főként a madarakkal és pókokkal foglalkozott.
1874-ben költözött Budapestre, ahol a Magyar Nemzeti Múzeum természettudományi tárának őrsegéde lett, és 1877-ben elindította a tár folyóiratát, a Természetrajzi Füzeteket.
A Természettudományi Társulat megbízta Magyarország pókfaunájának felkutatásával; a munka eredménye egy háromkötetes könyv, amelyben 314 pókfajtát (36 új fajt) írt le. Tudományos munkája során felhívta a figyelmet a filoxéra veszélyére, ismertette a külföldi védekezési módokat, nagy szerepe volt az Állatvédő Egyesület megalapításában (1883).
Politikai mozgalmakban is részt vett, 1871-ben állást foglalt a Párizsi Kommün mellett, a Függetlenségi és 48-as Párt tagjaként kapcsolatban állt Kossuth Lajossal. 1879-ben országgyűlési képviselővé választották. Magyarországon a tudományos madártan, az ornitológia megalapítója, a Magyar Nemzeti Múzeum égisze alatt 1893-ban létrehozta a Magyar Ornitológiai Központot (a később Madártani Intézetet), amelynek haláláig igazgatója volt. Az általa megindított Aquila című folyóirat a hazai madártani kutatások központi orgánuma volt. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter megbízásából megírta példátlan sikerű könyvét (A madarak káráról és hasznáról, 1901), majd elkészítette A magyar halászat könyve című kétkötetes monográfiáját, valamint a magyar állattartás történeti összefoglalóját és szakszótárát. A millenniumi kiállítás halászati és pásztorkodási részlegének rendezőjeként gyűjtötte a magyar ősfoglalkozások (halászat, pásztorkodás) népi szokásait és tárgyi emlékeit.
Kutatásai során feltárta a miskolci úgynevezett Bársony-házi leletekben az ősember eszközeit, ezért a magyarországi ősrégészeti kutatások elindítójaként, a Bükk hegység ősrégészeti feltárásainak kezdeményezőjeként is számon tartják. 79 éves korában, halála évében jelent meg A magyar pásztorok nyelvkincse című, 800 oldalas kötete, méltó zárásaként egy emberfeletti teljesítményt mutató életnek. Ha nem csupán magyar nyelven publikálta volna alapműveit, akár világhírre is szert tehetett volna. A maga korában szakmai körökben így is megkapta a méltó elismerést: utolsó magyar polihisztor a Magyar Néprajzi Társaságnak alapító tagja, 1892-től elnöke volt, 1900-ban megkapta a francia Becsületrend lovagkeresztjét.
»A madarak hasznáról és káráról c. műve a Földművelésügyi Minisztérium kiadványaként jelent meg és mint ilyet, a tanítók, jegyzők és lelkészek ingyen kapták. Az egyik gimnázium néhány növendéke meg akarta szerezni és „tanári minőségben” kérte megküldését, a minisztérium pedig teljesítette a kérelmet. Az iskola igazgatója azonban elkobozta a példányokat, és értesítette a minisztériumot, hogy a diákokat szigorúan megbüntette.
Az „akta” az Ornitológiai Központba is lekerült. Herman Ottó – mint az intézet igazgatója – e sorok kíséretében küldte vissza az aktát az illetékes főhatóságnak: „Habent sua fata libelli! A könyv rendeltetése az, hogy terjedjen. A «büntetés» pedig csak abból állhat, hogy a diákok tanulják meg!”« (Bisztray Gyula: Jókedvű magyar tudósok c. könyve nyomán)
A városhoz tartozó Alsóhámoron egykori nyaralója emlékházként működik, gazdag gyűjteményű múzeum is őrzi nevét Miskolcon, amely 1985 óta tudományos kutatóhelyként működik, 1997-től pedig a Miskolci Egyetem Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszékének is helyet ad.
Nevét több városban utcák, terek, Orfűn egy tó is őrzi. Herman Ottó 14 könyvből, mintegy 1140 tételből álló bibliográfiája, tanulmányai, közzétett előadásai, illusztrációi, a folyóiratok, a nevéhez kapcsolódó civil szervezetek, a tudományos központ, a róla elnevezett múzeum és számos utca, valamint a tiszteletére állított szobrok, emléktáblák, mind egy máig ható, példás személyiség halhatatlan jelentőségű hagyatékát és emlékét őrzik.
Kapcsolódó:
