A hang egy rugalmas közeg részecskéinek rezgése, amelyet mozgó hangforrás hoz létre. A szabályos rezgő mozgás – például húr, inga, hangszalagok, hangvilla mozgása – szabályos szerkezetű hangokat eredményez, amelyeket zenei hangoknak nevezzük. Az ilyen hangokat általában kellemesebbnek, dallamosabbnak észleljük, mint a szabálytalan szerkezetűeket (pl. koppanás, zörrenés, dörrenés, sistergés), bár a szabálytalan mozgású hangforrások által keltett hangok között is vannak kellemesek (pl. vízcsobogás, lombsusogás).
Hang és hangérzet
A hangokat a maguk fizikai valóságában meg kell különböztetnünk a hangérzettől, tehát attól, amilyennek észleljük őket. A hangok közül sokat egyáltalán nem észlelünk: a túl mély és a túl magas, a túl halk és a túl hangos rezgéseket nem érzékeljük hangokként. Sok állatfaj érzékeli az általunk nem észlelhető hangokat (ilyenek például a földrengés vagy a közelgő szökőár által keltett, nagyon mély, ún. infrahangok). A hallásunkat károsítóan erős hangokat fájdalomként érzékeljük. Nem egyforma az egyes emberek hallása sem, gondolj például a siketekre, akik csak a nagyon erős hangokat hallják, vagy azokra, akiknek másoknál érzékenyebb, kifinomult a hallásuk.
A levegő útja a beszéd során
A beszédképzéshez mindenekelőtt levegőre van szükség: a beszédhangok ugyanis a tüdőnkből kiáramló levegő részecskéinek mozgása révén jönnek létre. A levegő a tüdőből a légcsövön keresztül jut a gégébe, amelyben a hangszalagok helyezkednek el. A hangszalagokat izmok segítségével állíthatjuk különféle helyzetekbe, amelyek révén befolyásolják a levegő áramlását. A gégét elhagyva a levegő a garatba jut. A garatból két másik üreg nyílik: a levegő a szájüregen vagy az orrüregen keresztül távozhat. A francia nyelv „orrhangú” magánhangzóinak ejtése közben pedig az orr- és a szájüregen egyszerre áramlik ki levegő.
A legtöbb hang a szájüregben nyeri el végső formáját: itt történik az artikuláció. A szájüregben található hangképző szervek mozgatásával különféleképpen módosítjuk a levegő áramlását. A mássalhangzók képzésekor a hangképző szervekkel különféle akadályokat állítunk a levegő útjába, míg a magánhangzóknál a szájüregben olyan szűkületet hozunk létre, amely nem akadályozza a levegő szabad kiáramlását.
Zöngével – zönge nélkül
A hangszalagok nem vékonyka szalagok vagy „szálak”, hanem vaskos izmok, amelyek a levegő áramlásának irányára merőlegesen, tehát vízszintesen helyezkednek el. A hangszalagok elülső vége a pajzsporchoz (ádámcsutkához) tapad, hátsó végüket azonban izmok segítségével el tudjuk távolítani egymástól.
Amikor zöngét képzünk, a hangszalagokat lazán összezárjuk, így elzárjuk a kiáramló levegő útját. A levegő nyomása addig nő, amíg az útjában álló rugalmas hangszalagokat szét nem nyitja. A hangszalagok ezután újra összezáródnak, a levegő újra szétnyitja őket, és így tovább: ez az igen gyorsan zajló folyamat a hangszalagok rezgése. A hangszalagrezgés a köztük áramló levegőt is rezgésbe hozza: ennek a levegőnek ezt a szabályos rezgését nevezzük zöngének.
Zöngétlen hangokat a hangszalagok többféle elhelyezkedésével is létrehozhatunk. A legtöbb zöngétlen hangot úgy képezzük, hogy a hangszalagok hátsó végeit eltávolítjuk egymástól, ezáltal háromszög alakú rést hozunk létre. Ezen a résen a levegő akadálytalanul áramlik keresztül, így nem keletkezik hang. A zöngétlen hangok többsége a szájüregben „születik” – ott állítunk akadályt a levegő útjába, amely megzavarja a levegő áramlását, ennek eredményeként jön létre a beszédhang.
„A beszédet nem örököljük, hanem a szüleinktől, illetve gyermekkori környezetünktől tanuljuk.
Úgy beszélünk, ahogyan velünk beszéltek az első négy-öt évben.
Ha a környezetünk beszédhibás volt, mi is azzá lettünk,
ha a környezetünk tájszólásban beszélt, a mi kiejtésünkön is érződik az íz.”
(Montágh Imre: Tiszta beszéd)
Montágh Imre gyógypedagógus, logopédus, beszédtanár, televíziós személyiség – sokoldalú életműve döntően befolyásolta a beszédoktatás, retorika fejlődését és elismertségét Az alábbiakban néhány igen hasznos szöveges kiejtés gyakorlata látható:
1. Szógyakorlatok egy-szótagos szavakkal:
már, mar, mer, mór, mér, míg, múlt;
bár, baj begy bor, bér, bőr, bíz, búr;
pár, pad, per pór, pék, pör, pír, pult;
vár, var, varr, vun, von vér, vő, visz;
fáj, faj, fen, Fót, fél, föl, fisz, fúr; zár,
zab, zeng, zord, zöld, zug, zúg;
szár, szab, szer, szőr, szén, szög szív, szúr;
cár, cakk, cent, comb, cél, cikk, cucc;
faj, fáj, fen, fenn, fél, fönn, finn, fúj, fű;
nád, nap, nem, nép, no, nő, nincs, null;
TAJ, táj, tag, teng, toll, tél, tönk, tíz, túr, tör;
láb, lap, len, ló, lő, lomb, liszt, lúg;
zsák, zseb, Zsil, zsír, zsúr;
rág, rag, rend, ront, rét, rönk, ring, rúg, rév, rí, ró;
sár, sakk, seb, sor, sérv, sör, sír, súg;
dán, dal, de, domb, dél, döng, dísz, dúl, dől, díj;
csáp, csap csepp, csont, csép, csönd, csíp, csuk, csel, csal, cseng, csöng.
Ezeket különböző ritmusban, sebességgel lehet gyakorolni, akár felváltva a csoport minden egyes tagjára osztva valamelyik szó-sort.
2. Weöres Sándor: Kínai templom c. versét a gondos magánhangzó ejtés gyakorlására ajánlja:
Szent / kert / bő / lomb / tárt / zöld / szárny / fönn /lenn / tág / éj /jő / kék /
árny / négy / fém / cseng /szép / jó / hír / rang / majd / mély / csönd / leng /
mint / hűlt / hang.
3. A pontos mássalhangzó ejtéshez Vidor Miklós Nyelvgyötrőiből válogat:
Roppant bottal / koppantottam / szöcském csacskán / szökkent, / papnadrágban
/ kappant fogtam, / macskám fecskét / hökkent.
***
Szakállas sakál / ha választ csak áll / s e nóta dacára, spenót a szakálla.
***
Körbe /pörg e /görbe / körte /hat gödörbe / vak tükörbe / fürge ürge sürg e zűrbe, / őt gyötörd / te rőt ökörke.
***
Zabra zebra / zsebre zabra, / habra rebbents, / hebrents babra / ugra-bugra, zsupsz a sutra, / pulyka húzta, pudva, dudva, / lukba rúgva fúlt a kútba.
4. Babits Mihály: Fekete ország (részlet) – itt a gyors, pontos beszédre és az egy levegővételre figyeljünk, mondhatjuk el más színekkel is.
Fekete ég és fekete tenger, /fekete fák és fekete ház / fekete állat és fekete ember, / fekete öröm, fekete gyász, / – fekete érc és fekete kő és / fekete föld és
fekete fák, / – fekete férfi, fekete nő és / fekete, fekete, fekete világ.’
5. Kis Dénes: Gyárlátogatás (részlet) – a hosszú mássalhangzókra figyeljünk.
Csitteg-csattog / pitteg-pattog /dibben-dobban / kippen-koppan / rippenroppan / ez a gyár, / hol a sok gép, / a sok ember, / fúr, farag, vág, / kalapál.
