580 éve született Sandro Botticelli, eredeti nevén Alessandro di Mariano di Vanni Filipepi (Firenze, 1445. március 1. – 1510. május 17.) itáliai festő, a korai reneszánsz (quattrocento) idején a firenzei iskola legjelesebb képviselője.
Annak ellenére, hogy Botticelli a leghíresebb reneszánsz festők közé tartozik, életéről alapvetően keveset lehet tudni.
A reneszánsz művészettörténet legfontosabb forrásmunkája, Giorgio Vasari A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete (Helikon, 1978) című könyve elmesél néhány anekdotát a művész életéből, ám ezen információk hitelességét a későbbi korok történészei megkérdőjelezték. Az alábbi évszámok és események tekintetében azonban viszonylagos egyetértés mutatkozik a művészettörténeti könyvek között.
Alessandro di Mariano Filipepi 1445. március 1-jén látta meg a napvilágot Firenzében, az Ognissanti-templom közelében álló házban a Via Porcellanán. Apja, Mariano di Vani Filipepi mesterségét tekintve cserzővarga volt.
Sandro a negyedik fiúként jött világra, és egy 1457-es dokumentum szerint még két lány is volt a családban. Szülei ekkor már elég idősek lehettek, ennek következményeként a legkisebb fiú gyenge szervezetet örökölt, és gyakran betegeskedett.
Három bátyja közül a legidősebb, Giovanni volt a család meghatározó egyénisége. Ő biztosította az egész család anyagi jólétét, és valószínűleg Sandro neveltetéséről is ő gondoskodott.
Eredetileg Giovanni gúnyneve volt a „Botticello” azaz „hordócska”, amit bizonyára a testalkatával érdemelt ki. Jól mutatja szerepének fontosságát, hogy idővel ez a gúnynév átragadt a család összes többi tagjára is.
Bár az ifjú Botticellit tehetséges gyermeknek tartották, a tanulmányi eredményei erősen ingadoztak. Az édesapja kezdetben támogatta, hogy elsajátítson minden elérhető tudományt, ám végül letett arról, hogy a legkisebb fiából tudós legyen.
Ám ez éppen elég volt Botticellinek arra, hogy biztos alapja legyen a későbbi fejlődésének. Későbbi festményein észrevehető, hogy egyaránt jól ismeri a Bibliát, a klasszikus irodalmat és a mitológiát.
1457 körül aranyműves tanoncnak állt Antonio nevű bátyja ötvösműhelyében. Antonio felfigyelt öccse kézügyességére, és a kor egyik híres festője, Fra Filippo Lippi figyelmébe ajánlotta a fiút.
Botticelli valószínűleg 1459-ben lépett a mester szolgálatába Pratóban. Fra Filippo állítólag baráti viszonyban volt a tanítványaival, és tudatosan segített nekik a tehetségük kibontakoztatásában. Mester és tanítvány bensőséges kapcsolatáról árulkodik, hogy 1470-től Fra Filippo Botticellire bízta 13 éves fiát, hogy tőle tanulja meg a festészet alapjait.
Fra Filippo munkássága természetesen nagy hatással volt Botticelli saját festői stílusának kialakulására. Számos képet, amit korábban Fra Filippónak vagy a fiának tulajdonítottak, ma már Botticelli ifjúkori művei között tartanak számon.
Ezek közé tartozik például az 1467 körül készült Királyok imádása című festmény első, nagy formátumú és sokszereplős változata. A festmény kompozíciója Fra Filippo egyik ifjúkori munkájára emlékeztet, ahol a mester ugyanezt a témát festette meg kerek formátumban.
1470-re Botticelli már hírnevet szerzett magának Firenzében, és berendezte saját műhelyét. Ugyanebben az évben felkérést kapott, hogy a kereskedők céhe számára megfesse Piero Pollauiolo a négy sarkalatos erényt ábrázoló sorozatának hiányzó darabját.
Az addig elkészült festmények valószínűleg nem nyerték el a megrendelők tetszését. Az Erő allegóriája valóban kiemelkedik a másik három alkotás közül. Már észrevehetőek rajta Botticelli érett festészetének karakteres jegyei, amelyek később meghozták számára az elismerést.
Botticellit szoros szálak fűzték a Firenze városát irányító Medici családhoz. Lorenzo il Magnifico, a család feje nem csak kiváló államférfi volt, hanem a művészeteket is értékelte. A Firenzében élő alkotókat pénzzel és megrendelésekkel támogatta, ami nélkül azok talán soha nem lettek volna híresek. Pártfogoltjai közé tartozott Botticellin kívül Verrocchio, Leonardo da Vinci és Michelangelo is.
1475-ben egy lovagi torna alkalmára Giuliano de’ Medici, Lorenzo öccse Botticellit kérte fel, hogy készítse el zászlójának díszítését, és nem sokkal később megbízta portéjának megfestésével is. Minden bizonnyal a család udvarának humanista szellemisége ihlette Botticelli mitológiai témájú képeit, mint például A Tavasz (1482) a Vénusz és Mars vagy a Vénusz születése (1485).
1478-ban Giuliano de’ Medici összeesküvés áldozata lett. Negyven évvel korábban Castagno festette meg a Bargello, vagy más néven Podesta-palota homlokzatára egy összeesküvésben részt vevő gyilkosok képét.
A város elöljárói ezúttal Botticellit bízták meg, hogy ugyanerre a helyre fesse meg Giuliano gyilkosainak képét a bitófan lógva. Mindezért 40 firenzei aranyforintot kapott.
1480-ban az Ognissanti templom egy freskó elkészítésével bízta meg Botticellit. A Szent Ágoston a dolgozószobájában olyannyira jól sikerült, hogy még IV. Sixtus pápa figyelmét is felkeltette, aki Rómába hívatta a művészt, és lehetőséget adott neki, hogy a kor legjelentősebb festőivel közösen freskókkal díszítse a Capella Magna (későbbi nevén Sixtus-kápolna) mennyezetét. Botticelli összesen három freskót készített, Jelenetek Mózes életéből, A Mózes törvénye ellen lázadók megbüntetése, valamint Krisztus megkísértése címmel. Ezek ma is megtekinthetőek a Vatikánban.
1482-ben meghalt Botticelli édesapja, ezért a művész visszatért Firenzébe. 1483-ban felkérést kapott egy esküvői hozománynak szánt festménysorozatra, s így született meg Boccaccio novellája alapján a Nastagio degli Onesti lovag történetét ábrázoló négy kép.
1492-ben meghal Lorenzo il Magnifico, a művész legfőbb támogatója, majd 1493-ban elveszíti a legidősebb testvérét, Giovannit is. Botticelli másik két bátyjával, Antonióval és Simonéval közösen vásárolt egy vidéki birtokot Firenzétől nem messze.
1480 és 1495 között a mester egy illusztráció-sorozatot készített Dante Isteni színjátékához, de befejeznie nem sikerült. A tollvázlatok elkészültek ugyan, de színezés csak egyes darabokon található. A Pokol ábrázolása emlékeztet Hieronymus Bosch ugyanilyen témájú szürreális képeire.
1490-ben egy olyan ember érkezett Firenzébe, aki gyökeresen megváltoztatta Botticelli világnézetét. Girolamo Savonarola domonkos-rendi szerzetest kinevezték a firenzei Szent Márk-kolostor perjelévé.
Savonarola igazi puritán, megalkuvást nem ismerő férfi volt. Mélyen felháborította korának romlottsága, ami nem csak társadalmi és politikai, hanem egyházi téren is általános volt. Szónoklataiban hatalmas meggyőződéssel ostorozta az egyházi és világi hatalmasságokat. Még attól sem riadt vissza, hogy a Medici-családot, sőt magát VI. Sándor pápát is kritizálja. A fanatikus dominikánus beszédei megrendítették Botticellit és átformálták a művészetét.
1498-ban ellenfelei eretnek tanok hirdetésével vádolták meg Savonarolát, az egyházi törvényszék pedig máglyahalálra ítélte őt. Botticelli igazságérzetét mélyen bántotta prédikátor kivégzése, és ettől kezdve magáévá tette Savonarola aszketikus elveit. Művészetében egyre nagyobb teret kaptak a vallásos témák, és lassan kiszorítottak minden mást. Az 1500-ban keletkezett Misztikus Krisztus születése jól mutatja a festő lelkében végbement változást.
Ezzel párhuzamosan egyre csökken festészetének népszerűsége, és a megrendelései is elapadnak. Botticelli 1510. május 17-én halt meg; szívének kedves helyen, az Ognissanti-templom temetőjében helyezik örök nyugalomra. Sírja ma a San Pietro d’Alcantara-kápolnában található.
Amennyire népszerű volt pályája csúcsán, éppen annyira feledésbe is merült a halála utáni évszázadokban. Botticellivel lezárult a reneszánsz korai szakasza, s színre léptek az érett reneszánsz művészei, mint Leonardo da Vinci és Michelangelo. Botticelli csak a XIX. században vált ismét közkedveltté, különösen Nagy-Britanniában.
A mester művészetének van egy érdekes hazai vonatkozása is. 2007-ben a magyar sajtót bejárta a hír, miszerint az esztergomi királyi palota egyik freskóját maga Botticelli festette.
Wierdl Zsuzsanna restaurátor és dr. Prokopp Mária, az ELTE művészettörténész professzora jutott arra a következtetésre, hogy a Mértékletesség allegóriája című freskót egy kiemelkedően tehetséges firenzei művész készíthette.
Azt feltételezik, hogy Botticelli Vitéz János esztergomi érsek meghívására jött Magyarországra, akinek udvara a közép-európai reneszánsz kultúra központja volt. A felfedezés megosztotta a szakmai közvéleményt, és sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudták egyértelműen.
A Mértékletesség nőalakja erős fekete festékkel van megrajzolva, amire egy alapozó és egy befejező rétegben került fel a festék. Habár a felső réteg lekopott, a szakértők szerint ez a technika Filippo Lippi műhelyének jellegzetessége.
A vizsgálatok alapján kiderült, hogy a Mértékletesség fejének vázlatát a művész alig pár perc alatt készítette el, ez pedig kivételes szakmai tudást feltételez. Botticelli nőalakjai köztudottan nagyon hasonlítanak egymásra, és a freskó vonalvezetése emlékeztet a mester későbbi műveire. (Sandro Botticelli életrajz)
Kapcsolódó:
Botticelli és a Mediciek – filmajánló (2021):
