120 éve született Rejtő Jenő író, Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Vanek úr megalkotója.
Reich Jenő néven, zsidó családban született a későbbi Rejtő Jenő, avagy P. Howard, avagy Gibson Lavery. Elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, de színészi tehetség híján inkább a színdarabírással foglalkozott, szép sikerekkel. 21 évesen, pár fillérrel a zsebében, kalandra éhesen nekivágott Európának, majd rövid időre a francia idegenlégióba is beállt. 1930-ban visszatért Pestre, és írni kezdett.
Színdarabok, cikkek, regények
Írt színdarabokat, cikkeket, útközben összeszedett élményeiből pedig számos regény született, igazi, jó értelemben vett ponyvák, teli a rá jellemző humorral és öngúnnyal. Volt saját stílusa, volt rengeteg ötlete, így volt lelkes olvasóközönsége is.
Sikereinek és életének a háború és a fasizmus vetett véget. Az Egyedül vagyunk című lapban 1942. októberében megjelent róla egy cikk, amely sérelmezte, hogy zsidó létére még mindig Pesten van, és még mindig ír. Szanatóriumból munkaszolgálatra vitték, amit egyébként is gyenge, beteges szervezete nagyon rosszul viselt, ennek ellenére kicsi hátizsákját a mínusz 40 fokos hosszú gyalogúton is cipelte, hogy dolgozni tudjon.
Utolsó napjaiban a „Nagy Regény” megírásán dolgozott. Vidám könyveit „csak” történeteknek tartotta, ellenben amit megélt, az maga volt a történelem. Ezt akarta megírni élete főműveként. Teste azonban nem bírta, az egyik legolvasottabb magyar író 38 évesen Ukrajna hómezein halt meg 1943. január 1-jén.
Idézzük…
„Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat.”
(A tizennégy karátos autó)
„Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban.”
(A három testőr Afrikában)
„– Azonnal hagyja abba ezt a marhaságot – mondta egy kanadai óriás.
– De, uraim… Hát nem szépek az én… verseim? – Úgy látszott, hogy nyomban sírva fakad.
– A maga versei unalmasak és hülyék… – kiáltotta öklét rázva egy görög díjbirkózó.
Ami azután következett, az olyan volt, mint valami rossz álom. A költő úgy vágta szájon a görög díjbirkózót, hogy az repedt állkapoccsal röpült egy vasoszlopnak, és elájult. Azután egyetlen könnyed mozdulattal a kanadai favágót fél kézzel nekicsapta a társainak.
Még néhány zord kritikus sietett az erélyes költő ellen… De hiába. Troppauer úgy dobta egyiket a másikhoz, mint apró forgácsot. A katonák döbbenten, ijedten nézték… A harc befejeződött, a művész egymaga állt a helyiség közepén, és szemrehányó pillantással körülnézett. Valaki nyöszörgött, de különben csend volt. A költő visszaült a helyére, kisimította piszkos papírcsomóját, és fennkölten így szólt:
– Anyám, te vagy árva fiad csillaga, írta Troppauer Hümér. Első ének…
A több mint huszonkét oldalas verset azután már feszült figyelemmel hallgatták végig a légionisták.”
(Az előretolt helyőrség)
