Március 15. Hogy mi történt ezen a napon, 1848-ban Pesten és Budán? Betéve tudjuk. Illene tudnunk! Hogy Párizs, a város, melyre mindig szemünket vetni kell, Párizsnak lobbantó lángja átcsapott Bécsre, a császárvárosra. Ott a fellázadt ifjak tovább szították. Tudjuk, hogy egész Európa fellángolt. Hogy majd újra csendes legyen alig két év múlva. Tudjuk. A szabadság, egyenlőség és testvériség szent fogalmait szikraként szétszórták az egymást fellobbantó európai városok. Micsoda idők! Micsoda emberek! Szétszóródtak a forradalom szikrái. Lehozta azokat a Duna, egészen Pest Budára. Az a tűz aztán égő parázsként a Pilvaxban gyülekező társaság férfikebleiben telepedett meg. Ott talált magának gyújtani valót, azokban a nyughatatlan poéta lelkekben, forradalmár szívekben.
Szabadság, egyenlőség, testvériség! 1848. március 15. Hány éve? Már 176? Már 176. Mit tudunk? Tudjuk, hogy aznap hűvös idő volt és kicsit esett az eső. Hogy az eső ellen a pesti polgárok parazolt vettek elő és úgy hallgatták a beszédeket, a múzeum előtt. Azt a 12 pontot. Meg valami verset is mondott egy suhanc. Valami Petőfi… Olyasmit mondott, hogy rabok tovább nem leszünk meg valami olyasmit is, hogy nem térdre! Úgy bizony! Ma is megfogadandó, hívó szó ez! Ez rabok tovább! Szóval a pesti polgárok az eső ellen védekeztek. Majd egy bátor ifjú felszólítására – mely szerint ugyan mit tesznek majd, ha nem az eső fog rájuk hullani, hanem az ellenségnek ólomgolyói? – azokat az ernyőket összezárták és úgy hallgatták éljenezték tovább a forradalmat. Eshetett már az eső, nem mosta el a tömeget! A tömeget, ami a nép. A nép, melynek nevében sok mindent el szoktak követni. A népnek nevében vissza is élve a népnek jóhiszeműségével. 1848 nem az a pillanat volt. Tiszta maradt a nép! Tudjuk, hogy volt nyomdafoglalás, a nép nevében, igaz némi súgásra, de hát senki nem születik forradalmárnak, azt is meg kell tanulni! Ezt is tudjuk. Azt a tényt is, hogy Táncsics Mihály megszabadult budavári cellájából, ez is mind igaz. Majd tovább arról mesélnek a könyvek, hogy színház volt este, ahol Jókainak mellére tűzték az első kokárdák egyikét. Persze, ismerős ez a történet is. Pest Buda minden korabeli pillanatát ismerni véljük. Ugye?
Sok mindent tudunk, de mégis, mégis, vajon mit tudunk arról, mi volt itt? Itt, ezen a helyen, ahol mi vagyunk. Hogy miként élték meg 1848/49-ben Tornalja lakói ezt az egész történelmi sorsfordulót? Kevés dolgot tudunk arról a korról, nagyon keveset. A forradalom kitörése előtti hónapból, 1848 februárjáról azonban van némi ismeretünk. Egy sírkő felirat, mely szerint itt nyugszik Ballus Károly Lajos, a hű férj, a szerető apa, az önfeláldozó orvos, ki munkája közben másokat mentett, de ő maga elveszett. Ballus Károly Lajos orvos 1848. február 14-én a kolerajárvány megfékezése közben hunyt el. Mi volt hát alig egy hónappal a nagy események előtt itt? Járvány és pusztulás. Milyen fura véletlen, de alig egy évvel a doktor halála után csata helyszíne volt Tornalja. A korabeli csataleírást idézem: „Ugyanaz nap – febr. 13-án, – Dembinszki pedig Tornaalja közelében oldalról intéz támadást Schlick haderejének a zöme ellen; hanem olyan kis erővel, hogy kísérlete eredménytelen maradt.” Erről a csatáról bár kevesen, de tudnak. Boldog gyerekkorom csavargásaikor sokszor betévedtem Sajókirályi temetőjébe. A bejárattal szemben, a Szentmiklóssy család kriptájának háta mögött volt régen egy teljesen elkopott sírkő. Arról azt állították a régiek, hogy az egy az 1849-es tornaljai csatában elesett osztrák tiszt sírköve. A magyar honvédségnek nagy veszteséget okozó, az 1849-es tavaszi hadjárat lendületét megtörő kápolnai csatának az előcsatározása volt ez a csata. 1849. február 9-én a Kassa felől Jósvafőn át Schlik hadtestének elővédjeit Dembinszky Henrik felderítői, valamint a Vály-völgyi gerillák megtámadták. Innen nem messze, a Sajókirályi és Oldalfala közti révnél. A legendák szerint egy osztrák tiszt lóháton próbálta kikémlelni az ellenséget, de találat érte. Állítólag a királyi temetőben temettették el a tisztet. De ez csak legenda, semmilyen írásos bizonyíték nincs rá, eddig még nincs.
Arra viszont van, hogy a magyar irodalom drámaköltőjének, Madách Imrének a testvére, Madách Pál itt járt. 1849. február 9-én, Tornalján, a Branyiszkói ütközetbe sietve. Onnan Debrecenbe ment, Kossuthot szolgálni. Alig 22 évesen, Alsósztregován halt meg, harctéren szerzett betegségbe. Haynau pribékjei már hajszolták. Erre a tényre csak a közelmúltban figyeltem fel. S a tények makacs dolgok, a forradalom történeténél is! Kossuthot szolgálni. Kossuth. Ezt valóban kevesen tudják, de alig pár kilométernyire, Méhiben Kossuth Lajos unokatestvérei és családjaik nyugszanak a temetőben. Honvédszázados is volt köztük, Kossuth Antal. Milyen közel vannak a nagyok? Milyen nagyok a közeliek!
Mit tudunk még? Tudunk Kazinczy Lajosról, például. Akinek édesapja, Kazinczy Ferencz olyan meleg szavakkal emlékezett meg Tornaljáról. A lexikonok az aradi vértanúk címszó alatt általában tizenhárom nevet sorolnak fel. Pedig Aradon Haynau egy tizennegyedik honvéd tábornokot is kivégeztetett. A többieknél tizenkilenc nappal később, 1849. október 25-én, őt, Kazinczy Lajost. Született 1820-ban – kivégezték 1849-ben. A nagy írónak, Kazinczy Ferencnek volt a legfiatalabb fia. Honvéd vértanú tábornokként is a legfiatalabb. Közel vannak a nagyok!
Van még valami érdekes? Van még! Például, hogy a már említett Sajókirályi temetőben nyugszik Bagaméri Virágháty Lajos. Aki sírfelirata szerint „1848/49es honvéd nyugdíjas magyar színész”. Ott nyugszik? Vagy csak sírköve maradt meg? Higgyünk a végső nyugalomban! Ha honvéd volt, 20 éves, ha volt talán, mikor beállt harcolni. Valahol azt olvastam, róla – be kár, hogy nem jegyeztem fel, ki említette és minek a kapcsán – hogy állítólag 1892-ben még élt és valamikor 1900-körül halhatott meg. Úgy nyolcvan évesen hunyt el a hadfi, aki élete nagy részét a színpadon töltötte. Másokat szórakoztatott, játszott és magyarul beszélt a világot jelentő deszkákon. Ki volt ő? Miféle vágyai voltak? Akart-e vénen Lear király lenni? Vagy meglett férfiként Bánk bán netán még ifjún Csongor Vörösmarty tündérjátékában? Csak annyit tudok biztosan, amit a kő megőrzött. „Itt nyugszik Bagaméri Virágháty Lajos 1848/49-es honvéd, nyugalmazott magyar színész. Áldás lengjen porai felett!” Miért pont Sajókirályit választotta végső nyughelyének? Tud erre választ adni valaki?
Én megpróbálkozom. Az lehet a válasz erre a kérdésre, az ide temetkezésre más oka nem lehetett, mint a vágy az anyaföldben nyugodni. A szűkebb pátriájában. Béke poraira! Minden honvéd poraira. Hat-hét vagy inkább hét-nyolc emberöltőnyi idő telt el a forradalom óta. Szépapám apja lehetett fiatal férfi akkoriban. Nem tudok arról, hogy forradalmár lett volna 1848/49-ben. De jó lenne ilyet hinni! Most emlékezzünk és hinni próbáljunk. Szabadság, egyenlőség, testvériség! Jelszavaink valának haza és haladás – írja Kölcsey! Lehetne mai is vezető fonál? Haza és haladás!
Elhangzott Tornalján, 2024. március 15-én.
