Készítette: Charles-Jérémie Fuhr
205 éve született A. E. Becquerel francia fizikus, aki apjával közösen dolgozta ki a mai napelemek működésének alapját. Antoine César Becquerel fizikus fia, a fizikai Nobel-díjas Henri Becquerel apja, Jean Becquerel fizikus nagyapja.
A fotoelektromos Becquerel-jelenséget A. E. Becquerelről és apjáról nevezték el. Lényege, hogy az elektrolit oldattal érintkező fémelektród potenciálja fény hatására megváltozik. 1839-ben készítették el a világ első fotovoltaikus kísérletét, amikor ezüst-kloridot vagy ezüst-bromidot használtak a platinaelektródák bevonására; az elektródák megvilágítása után feszültség és áram keletkezett. Napjainkban ez a napelemek működésének alapja. Az első működő napelem elkészültére több mint 100 évet kellett várni, 1941-ben épült meg.
Vizsgálta különböző szilárd testek és folyadékok elektromos vezetőképességét, az áram folyadékokat melegítő hatását és sokféle anyag mágneses tulajdonságait.
Becquerel a fényképezés korai kísérletezője is volt. 1840-ben felfedezte, hogy az ezüsthalogenidek, amelyek eredendően érzéketlenek a vörös és sárga fényre, a kék, ibolyántúli és ultraibolya fénynek való kitettségük arányában érzékennyé válnak a spektrum ezen részére, lehetővé téve, hogy a dagerrotípiákat és más fényképészeti anyagokat kémiai kezelés helyett erős vörös vagy sárga fényben való fürdéssel hívják elő. A gyakorlatban ezt a technikát ritkán alkalmazták.
1848-ban színes fényképeket készített a napspektrumról és kameraképekről is egy olyan technikával, amelyről később kiderült, hogy a Lippmann-féle interferencia-módszerrel rokon, de a szükséges kameraexpozíciók nem voltak elég hosszúak, és a képeket nem lehetett stabilizálni, a színek csak akkor maradtak meg, ha teljes sötétségben tartották őket, ez a munka azonban J. T. Seebeck 1810 előtti felfedezésein alapult.
