Bécsben született 160 éve Zsigmondy Richárd, magyar származású Nobel-díjas kémikus. 1925-ben kapta meg a kémiai Nobel-díjat a „a kolloid oldatok heterogén természetének bizonyításáért és a modern kolloidkémiában alapvető fontosságúvá vált módszereiért”.
A magyar származású osztrák-német vegyész Bécsben született 1865. április 1-én. Édesapja, dr. Zsigmondy Adolf magyar fogorvos volt, sok sebészeti műszer feltalálója, édesanyja Irma von Szakmary (Szakmáry Irma) költőnő. Családjából még érdemes megemlíteni nagybátyját, a bányamérnök Zsigmondy Vilmost, aki az MTA tagja volt, és bátyját, Zsigmondy Emilt, a híres hegymászót.
Richárdnál már igen korán megmutatkozott a kémia iránti fogékonysága. Egyetemi tanulmányait a Bécsi Orvosi Egyetemen, majd szintén Bécsben, a Műszaki Főiskolán végezte, végül 1887-ben Münchenbe ment, és szerves kémiát tanult. 1890-ben szerezte meg a doktori címet, majd Berlinben egy fizikus professzor asszisztense lett. Ekkor kezdett el foglalkozni a kolloid fémszolok, ezen belül is a kolloid aranyszol kutatásával.
Zsigmondy 1907-től Göttingenben volt professzor. Legfontosabb felfedezései, találmányai itt születtek, talán ezért is, a Nobel-díjjal járó pénzösszeget az egyetem fejlesztésére fordította. 1929-ben ment nyugdíjba, de még abban az évben elhalálozott. A Holdon található Zsigmondy kráter az ő nevét őrzi. Bár Zsigmondy Richard magyar származása vitathatatlan, magát mindig osztráknak vallotta.
Tudományos tevékenysége
Zsigmondy 1890 óta foglalkozott a kolloid fémszolokkal. Kutatásait Berlinben Kundt professzor analitikusaként kezdte meg. Megállapította, hogy az aranyszol színe a diszperzitásfoktól függ. Eljárásokat dolgozott ki a szolok előállítására, a Cassius-bíbor néven ismertté vált aranyszol természetét is megmagyarázta. E munkáit már Jénában végezte, csatlakozva az üveg- és porcelánszínezékek gyártásához.
1903-ban H. Siedentopffal közösen szerkesztette meg az ultramikroszkópot, amelynek működése az ún. Tyndall-jelenségen alapszik. Ezzel a módszerrel a részecskék fénylő pontokként jelennek meg a sötét háttér előtt, megkönnyítve észlelésüket. Ekkor tudta bizonyítani, hogy a kolloid oldatok heterogén rendszerek, és a kolloid rendszerek átmenetet képeznek a szuszpenziók és az oldatok között.
„A Köhler-féle ultraibolya-eszközzel egyidőben írták le Siedentopf és Zsigmondy az ultramikroszkóp berendezését (74. ábra), amellyel oly apró részecskék is láthatóvá tehetők, amelyek a milliméter milliomodrészével egyenlők (0.000001 mm.) Ennél a berendezésnél a nagyítás nem is túlnagy, rendesen körülbelül 400-szoros (azaz pontosan 390-szeres). Ne tévesszük szem elől, hogy ez az eszköz nem nagyít, csak láthatóvá tesz milliomodmilliméternyi végtelen kicsi részecskéket, anélkül hogy azok alakjáról halvány fogalmunk volna. Ezeket a finom részeket semmiféle nagyítással látni nem lehet. Ezek túlesnek a mikroszkóppal felderített világon, ezt fejezi ki az ultramikroszkóp neve is.”
1913-ban műszerét tökéletesítette (résultramikroszkóp), meghatározta a részecskék térfogategységre eső számát. Kutatásokat folytatott a diszperz rendszerek állandóságával kapcsolatban, vizsgálta a micellák kémiai összetételét. Tanulmányozta a géleket, a védőkolloidokat, melynek során bevezette az aranyszám fogalmát, ami a védőhatás mértékének meghatározására szolgált. Feltalálta a membránszűrőt (1918) és az ultraszűrőt (1929), melyen baktérium nagyságú részecskéket lehetett egymástól elválasztani.
Munkája lefedte a kolloidkémia szinte minden területét. Ezt ismerték el 1925-ben a kémiai Nobel-díjjal, amit a kolloid oldatok heterogén voltának megmutatásával és az ultramikroszkóp feltalálásával érdemelt ki. Jellemző, hogy a Magyar Természettudományi Közlöny nem adott hírt erről az eseményről.
