1905. április 11-én született a magyar irodalom egyik legismertebb költője, József Attila, akinek születésnapját a magyar költészet napjaként is ünnepeljük. Mindössze 32 évet élt, ezalatt pedig nem kevés megpróbáltatás jutott neki. A félárva, munkásosztálybeli fiatal már első éveiben szembesült az elnyomással, a brutalitással és a megnemértettséggel. Öngyilkosságra utaló halálának pontos körülményei máig nem tisztázottak.
Budapesten, a Ferencvárosban született, a Gát utca 3-as számú házban. Apja, József Áron, szappanfőző munkás; édesanyja, leánykori nevén Pőcze Borbála, szabadszállási parasztlány. A családfő 1908. július 1-én eltűnt; családja úgy tudta, hogy kivándorolt Amerikába, valójában Romániába ment. A három gyermekével magára hagyott asszony napszámos munkát vállalt, úri házakhoz járt mosni, vasalni, takarítani, mégsem tudta gyermekeit eltartani. Az albérleti díjakat sem bírta kifizetni, állandó költözködésre kényszerültek. 1910 tavaszán Etus és Attila az Országos Gyermekvédő Liga jóvoltából Öcsödre Gombai Ferenc parasztgazda házához került. Az ellátás fejében a házi munkában segédkeztek.
József Attila az öcsödi református elemi iskolában kezdte meg tanulmányait, az 1911–1912-es tanévben. 1912 júniusában a két testvér hazatért. Anyjukat munka közben súlyos baleset érte, s félretett kis pénze hamar elfogyott. A család a külváros nyomorgó szegényeinek életét élte.
József Attiláról szólva olyan, ellentmondásokban bővelkedő életúttal szembesül az értekező, amely sokszorosan rendhagyónak mutatkozik, még a pályatársak (pl. Illyés Gyula vagy Szabó Lőrinc) fordulatokban ugyancsak gazdagnak mondható pályafutásához képest is. Élete is, költészete is: kísérletek sorozata. A megtapasztalás és próbatétel szinte kényszeres szomja hajtotta hol az anarchista mozgalomba, hol a népi orientációjú Bartha Miklós Társasaságba, előbb az illegalitásban tevékenykedő kommunista pártba, majd a Szocializmus című folyóirat szociáldemokrata körébe, végül az általa alapított Szép Szó urbánus táborába, ahol „felekezeten kívüli”, baloldali-liberális platformot foglalt el, s Marx és Freud összebékítésén fáradozott.
Más költőkkel szemben, akik hosszabb-rövidebb tanulóidő után megtalálva saját hangjukat, elszakadnak a követett mintáktól , József Attila – bár a kamaszosan hetyke Tiszta szívvel című verse (1925) és az expresszionista stílust a vágással eredetien társító Medáliák ciklusa (1927-28) tanúsága szerint korán rálelt saját hangjára -később sem hagyott fel a kortársait áthasonító kísérleteivel: a Nyugat (Ady, Juhász Gyula és az általa nem szívelt Babits) eredményeitől a Kassákot imitáló avantgárd szabadversen át az Erdélyi József-féle újnépies költészetig mindent kipróbált. S még kései verseiben, az életből való kikopás tragikumon túli rezignációjának e torokszorító dokumentumaiban is ott munkál – eredetiségét semmiképp sem kérdőjelezve meg – a rá legnagyobb hatást gyakorló Kosztolányi személyes emberi és költői példája.
