2019. január 27-én, vasárnap lesz 100 éve, hogy Ady Endre meghalt. Az évfordulón Harsányi Sulyom László színházrendező kezdeményezése Téri Sándor színész, Imrei Andrea irodalmár és Skaliczki Orsolya szervezésében egész napos, nagyszabású eseménysor veszi kezdetét.
„Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
Annak százszorta inkább kell akarni.”
#ADYVAN
15 órakor ADY ÉL! néven Ady szellemének feltámasztására fordított temetési menet indul Ady sírjától, a Fiumei úti temető 19-es parcellájától a Nemzeti Múzeum kertjéig, ahol 100 éve Ady Endrét felravatalozták.
„Menjünk a mindegy ellen!” – szól a szervezők felhívása, akik meghívójukban Ady Endre 118 éve a Nagyváradi Napló 1901. július 13-ai számában megjelent írását idézik: „Ebben a legrosszabbul kormányzott s legjobban megterhelt, ezer belső bajtól senyvedő országban a sajtószabadság s a független magyar bírói kar a polgárok minden hite, pajzsa. Ha a véleménynyilvánítás szabadságát vagy a bírói kar függetlenségét bármely oldalról bármely veszedelem fenyegeti: az ország minden polgárának kötelessége a fenyegetett mentsvárak megvédése”.
„Ha ma Ady szemével az országra nézünk, lehetetlen nem észrevenni mindazt, ami 100 évvel ezelőtt őt indulatba hozta. Ma is ‘Werbőczy-utódok foldozzák, toldozzák’ a törvényeket, és a Föld népe ma is százezer számra menekül. Az úri dölyf, az ósdi világ is újra itt van a nyakunkon. Ady halálának 100. évfordulóján ideje szót kérnünk. De az ő szellemiségében, az ő verseivel, publicisztikájával. Támasszuk föl Ady szellemét! Hiszen hetente támadások érik személyét és műveit, mert még mindig lázít, igazságot keres, a kisemmizetteket védelmezi, nem békél meg a népet semmibe vevő hatalommal. Ma is húsba vágó minden szava, meglátásai sajnos ma, száz év múltán is érvényesek. Ady ma is a mi ügyeinket képviseli, képviseljük hát magunk is ezeket az ügyeket! Méghozzá az ő szavaival” – olvashatjuk a felhívásban.
Ady sírjánál és a Nemzeti Múzeumnál Fullajtár Andrea, Debreceni Csaba, Fodor Tamás, Nagy Zsolt, Tamás Gáspár Miklós, Majsai-Nyilas Tünde, Egger Géza, Téri Sándor, Kátai István, Ungvári István adnak hangot Ady műveinek. A 40 perces séta során felvételről szólnak Ady versei és megzenésített művei.
100 éve Ady Endrét ezrek kísérték utolsó útjára. A szervezők remélik, hogy most sem lesznek kevesebben, akik fordított irányban végigjárják temetési menetének útját, s miközben verseit mondják, prózáját hallgatják, és felidézik a verseire írt dalokat, rá emlékeznek.
Az eseményhez itt lehet csatlakozni a Facebookon.
Ugyanezen a napon, a vonulás után, 18 órakor ADY MA címmel tartanak vitaestet szintén Ady halálának 100. évfordulója alkalmából a Három Hollóban, amely Ady kocsmájának nevét örökíti tovább.
„Az életében is izgága, botrányok övezte Ady, a halála óta eltelt száz évben is váltakozó mértékben viták és harcok kereszttüzében állt. Ezek a botrányok váratlanul a közelmúltban is fellángoltak élete és írásai körül. Ebből arra következtessünk, hogy még ma is van Ady-ügy? Vagy folyamatosan átértékelődik az életműve? Mitől mozgat meg még manapság is annyi embert egy 100 éve halott költő és gondolkodó? Pro és kontra véleményeket hallhatnak a vitában, beleértve a közbülső álláspontokat is” – olvasható az eseményleírásban.
Az esten irodalmárok, művészek, társadalomtudósok, közéleti emberek beszélgetnek/vitatkoznak Adyról. Az eseményt Wilhelm Droste irodalmár, a Három Holló vezetője nyitja meg. Beszélgetőtársak: Mekis D. János irodalomtörténész, Kamarás István író, szociológus, Spiró György író, Szabó Borbála író, Kiss Judit Ágnes költő. A beszélgetést Agárdi Péter vezeti. Előadók: Fodor Tamás, Szokolay Dongó Balázs.
Belépés: ingyenes, de a korlátozott férőhely miatt regisztrációhoz kötött, helyfoglalás érkezési sorrendben. További részleteket a Facebook-oldalon találnak.
Az évfordulóra a szervezők létrehoztak egy Facebook-oldalt ADY VAN címmel és ADY100-csoportot is, amelyek látogatását jó szívvel ajánljuk.
_______________
Kapcsolódó: