![](https://i0.wp.com/www.magyar-iskola.sk/wp-content/uploads/2020/07/grohlingface.jpg?resize=632%2C720&ssl=1)
Branislav Gröhling oktatási miniszter szerint körülbelül tízezer alapiskolás és középiskolás diák bukik meg idén, de nincs ebben semmi rendkívüli, mert szerinte a járvány előtti években is körülbelül ennyi gyerek kényszerült évismétlésre.
A bizonyítványokat szerdán osztják ki.
Ugyanakkor minden létező felmérés szerint a gyerekek minimum 10 százaléka nem tudott bekapcsolódni a távoktatásba, ezért több felhívás született, hogy idén ne buktassanak meg senkit, és különösen igazságtalan lenne ez az ilyen gyerekekkel szemben. A minisztérium végül csak azt kérte a tanároktól, minden egyes bukásra álló diákot egyénileg és elnézőbben bíráljanak el, és vegyék figyelembe, hogy hasznára lenne-e, ha évet kell ismételnie.
Alžbeta Štofková Dianovská, az országos tanfelügyelőség vezetője már nem olyan optimista, mint Gröhling. Szerinte több gyerek fog megbukni, mint a korábbi években, az egyes régiókból érkező hírek alapján következtet erre. Ugyanakkor hozzátette, lehet, hogy kellemesen meglepődünk, mert úgymond az utolsó pillanatban „megkegyelmeztek” a tanárok a diákoknak.
Ha két tárgyból bukik meg a diák, augusztus végén pórvizsgára mehet, ha háromból, akkor évet kell ismételnie.