Augusztus 12-én a nulladik napon egy erdei sétával kezdődött, majd 13–14-én szakmai programokkal, kerekasztallal, műhelyfoglalkozásokkal és előadásokkal folytatódott a Mentés másként pedagógiai konferencia Kolozsváron az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban.
A Mentés másként konferencia olyan pedagógusoknak, pedagógushallgatóknak, segítő szakembereknek, oktatási szakértőknek, művészeknek, médiában dolgozóknak szól, akik sokszor magányos harcosnak érzik magukat, amikor a közoktatásban próbálnak helytállni vagy változást elérni.
A konferencia nyitóeseményén kerekasztal-beszélgetésen vitatta meg mindezt Köllő Zsófia, Péntek János és Szolomájer Tímea – számol be róla a Transindex.
A romániai oktatási rendszerrel annyi a probléma, hogy felsorolni is meglehetősen sok időbe telne, a Mentés másként pedagógiai konferencia nyitóeseményén azonban a beszélgetőtársak nem csupán az elmúlt másfél év járványa okozta nehézségeire, hanem az elmúlt 30 év problémáira is reflektálni kívántak.
Jakab Villő Hanga pedagógus, a beszélgetés moderátora azzal kezdte, hogy az elmúlt másfél év új problémákra mutatott rá, illetve, a régiek is felmerültek a vírus fényében. Mi az az erőforrás, ami változást hozhatna, illetve mi lehetetleníti el a változásokat a rendszerben, tette fel a kérdést. Péntek János nyelvészprofesszor szerint a rendszer merev és nagyon nehéz lesz megváltoztatni. Elmondta, hogy ma már nincs közoktatás Romániába, hanem helyette elitoktatás és tömegoktatás van, ez pedig egy mélyülő szakadékként létezik.
Ahol integrált oktatás van, mint Finnországban és Szlovéniában, jól látszanak az eredmények is, mi pedig ettől egyre távolodunk.
„Minden pedagógusnak az a dolga, és ez nem könnyű, hogy a szakadékot áthidalja. Az ország jelenleg olyan, hogy itt el sem lehetne képzelni integrált oktatást” – ecsetelte a professzor, kiemelve, hogy az online oktatás csak tovább mélyítette a szakadékokat.
Köllő Zsófia, a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége programigazgatója ehhez kapcsolódóan maga is kiemelte, hogy az elmúlt időszak a meglévő különbségeket csak még jobban megvilágította, például azt, hogy egyre inkább csak aki anyagilag megengedheti magának, az tudja kompenzálni a közoktatás hiányosságait, erre pedig egyre több vállalkozás épül rá: tanodák, felkészítő programok indulnak. Köllő elmondta, hogy az egyik nagy problémának azt látja, hogy a pedagógusképzésben nincsenek rendszerszintű továbbképzések: ha az online oktatásra vagy az új tantervekre lett volna, vagy lenne továbbképzés, akkor mindenkinek jobb lenne. De jelenleg csak önkéntes és esetleges alapon működik a pedagógusok továbbképzése, például az RMPSZ szervez ilyeneket, ezek viszont nem is tudnak beépülni a rendszerbe, holott efelé kellene haladni.
Szolomájer Tímea pedagógus, aki elsősorban mélyszegénységben élő gyerekeket tanít, legnagyobb hibaként az együttműködés hiányát jelölte meg. Képzés kellene és támogatás, mondta és saját példával illusztrálta, mennyire lehetetlen volt ez az elmúlt másfél év oktatása, és mennyire megviselte őt pedagógusként, hogy az online oktatáshoz szükséges segédanyagoktól kezdve a teljes infrastruktúrahiányon át a személyes kiégés határáig mennyi problémával szembesült.
A beszélgetés ezen a ponton a pedagóguslét kortárs nehézségei felé terelődött. Köllő Zsófia szerint mára az iskolával szembeni elvárások is annyira sokfélék, hogy nincs pedagógus, aki ezeknek mind meg tudna felelni.
„Van egy rejtett elvárás is a rendszerben a pedagógus felé, ami sokkal konzervatívabb, mint ami a törvényben le van írva, emellett van a szülőnek is elvárása, annak mentén, amit olvas a sajtóban, vagy amit a gyerekből szeretne kihozni. És van a gyereknek is elvárásai, illetve ott vannak a pedagógusnak az önmagával szemben támasztott elvárásai, amik arra alapozódnak, amit az egyetemről magával hozott. Szerintem ötven éve könnyebb lehetett ezeknek megfelelni”
– mondta, hozzátéve, például a szülők sokszor azt várnák el, hogy legyen finn típusú az oktatás, de azért a gyermek üljön a padban szépen, rendben és csendben.
Péntek szerint a pedagógusképzés az elmúlt évtizedekben sokat romlott, ez a felsőoktatás bűne is, hiszen ott tizedrangú dologgá vált a pedagógusképzés, és nincs kellő szelekció sem.
„A szelekció nem a tanári versenyvizsgával kellene kezdődjön” – véli Péntek.
Szerinte a diktatúrában a pedagógusok helyzetét megkönnyítette, hogy léteztek szorosan együttműködő szakmai csoportok, és ahol például jó szakfelügyelők voltak, ott megteremtették a szakmai cseretapasztalatok terepét. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Romániában két éve kb. 500 000 diák nem járt iskolába, tehát közel 20%-os volt az iskolaelhagyás, a lemorzsolódók pedig a rendszert nem érdeklik. Köllő Zsófia ehhez hozzátette, hogy tele van a rendszer pedagógiai teljesítmény nélküli oktatási szakértőkkel. Péntek elmondta, hogy nagyon sajnálatos, hogy a romániai magyar nyelvű oktatásnak nincs szakértői háttérintézménye:
„Sajnos a vezetőink nem éltek ezzel a lehetőséggel (sem), amit az oktatási törvény megengedett volna, hogy legyen ilyen intézmény, és amatőrök állítanak össze tanterveket, érettségi tételeket. Kilátástalannak tűnik a helyzet” – fogalmazta meg.
A pedagógusképzésekkel kapcsolatban felmerült, hogy az RMPSZ általában 500 helyet hirdet meg az online Bolyai Akadémiára, de a kb. 11.000 aktív erdélyi magyar pedagógusból körülbelül 1.000 jár az online oktatásra vonatkozó képzésre. Köllő elmondása szerint a kiégésre és a mentálhigiéniás témákra van nagy igény a pedagógusok részéről, hiszen a kiégés egy olyan valós probléma, amiről kevés szó esik, viszont nagyon fontos lenne megoldást találni, mert a pályaelhagyás egy fontos eleme. Szolomájer ehhez hozzátette, hogy a létező szakmai továbbképzések is sokszor elitizmust tükröznek, azaz ezekre az eleve „jó iskolákban tanító, menő tanárok jutnak el”.
Péntek az elit iskolák kapcsán elmondta, hogy ezek teljesítményét tulajdonképpen valósan nem is ismerjük, hiszen ezekben ma már többnyire minden diák a tanórák mellett magánórákat is vesz. Az óraszámokat csökkenteni kellene, mert sokszor az a helyzet, hogy a diákoknak csak azért van ennyi órájuk, hogy a tanároknak legyen állásuk, és egy órarendet megnézve az szűrődik le a professzornak, hogy a diákok hetente két napot fölöslegesen járnak így iskolába.
„Mindenkinek meg kellene értenie, hogy az oktatásban a diákok érdeke az első” – mondja Péntek, hozzátéve, hogy annak idején, amikor a minisztériumban arról érdeklődött, hogy miért van ennyi óra, azt tudta meg, hogy meg van adva egy minimális és egy maximális óraszám, a magyar iskolák meg általában a maximális óraszámot választják.
A beszélgetésen szó esett a 18. éve működtette Nyilas Misi tehetséggondozó programról is. Péntek elmondta, ebben sosem volt állami vagy felekezeti pénz, hanem szervezetek és rengeteg civil adományaiból fedezik. A tapasztalata szerint pedig elsősorban nem az elitek, azaz a gazdasági és politikai felső tízezer tagjai támogatják a szegény sorsú, tehetséges gyerekeket, mert ők nem föltétlenül tekintenek presztízsként a tudásra.
A beszélgetőtársak abban megegyeztek, hogy bár a helyzet nem ad okot sok optimizmusra, a pedagógusok közösségbe szerveződése, ez egymásnak kölcsönösen nyújtandó segítség enyhítheti az állapotokat. Például az olyan a találkozások is, mint amilyet a Mentés másként konferencia biztosít. A konferencia még a szombati napon is tart, személyesen és online is részt lehet venni rajta.
