A gerinctelen állatok országa
A gerinctelen állatok országába soksejtű, eukarióta élőlények tartoznak. Sejtjeiket csak sejthártya határolja, sejtfaluk nincs. Sejtjeik nem egyformák, mert az életműködéseket megosztják egymást közt. Az eltérő működésű sejteknek a felépítése is különböző. Kivétel nélkül heterotróf élőlények, vagyis a táplálékkal felvett szerves anyagok felhasználásával építik fel testüket, illetve a sejtlégzés során ezek lassú égésével fedezik energiaszükségletüket. Az életközösségekben az állatok döntő többsége a fogyasztók közé tartozik, vannak köztük növényevők, húsevők és mindenevők. Az állatok országának képviselőit számos törzsbe sorolják a kutatók. Az állatok legegyszerűbb képviselői álszövetes szerveződésűek, de többségük testében a sejtek szöveteket, a szövetek szerveket, a szervek szervrendszereket építenek fel.
Szivacsok törzse
A szivacsok a legegyszerűbb többsejtű állatok közé tartoznak. Valamennyien vízben élnek. Helyváltoztatásra képtelenek, az aljzathoz rögzülnek. Méretük néhány centiméter körüli. Többnyire nem egyenként fordulnak elő, hanem az egymás mellett tapadó egyedek kisebb-nagyobb telepeket alkotnak.
A szivacsoktestfala egy belső üreget, az űrbelet veszi körül. A testfalat apró nyílások, pórusok törik át, ezeken keresztül víz áramlik kívülről az űrbélbe, és egy nagyobb kivezető nyíláson át távozik.
A szivacsoktestében nincsenek valódi szövetek és szervek.
Csalánozók törzse
A csalánozók a legegyszerűbb szövetes állatok, testükben még csak néhány szövettípus különíthető el. A c salánozók törzsébe tartoznak a tengerekből ismert medúzák, valamint a korallállatkák, de vannak édesvízi fajaik is. Testük alakja kétféle lehet: hidra vagy medúza. Ez a két testforma hasonló felépítésű, a medúzaalak úgy is felfogható, mint egy szájnyílásával lefelé fordított és kissé összelapított hidra. A medúzák szabadon lebegnek, úsznak a vízben, a hidrák pedig szilárd felszínhez tapadnak, vagy azon lassan araszolva haladnak.
A csalánozók teste sugarasan szimmetrikus, ami azt jelenti, hogy a testtöbb sugárirányú síkkal osztható két-két tükörképi félre.
Csalánozók kültakarója és mozgása
A csalánozók testfala két sejtrétegből áll, közöttük egy rugalmas, kevés sejtet tartalmazó kocsonyás réteg található. A külső és a belső sejtréteget legnagyobb számban hámizomsejtek alkotják. Ezek, a hámszövet sejtjeihez hasonló módon, szorosan egymáshoz illeszkedve borítják a felületet. Ezen kívül összehúzódásra és elernyedésre is képesek, segítségükkel mozog az állat. A külső rétegben, különösen a tapogatókon nagy számban találhatók a csalánsejtek, amelyekről a törzs a nevét kapta. Ennek a sejttípusnak a táplálékszerzésben és a védekezésben van szerepe.
Csalánozók táplálkozása
A csalánozók valamennyien ragadozók. Ha a zsákmányállat hozzáér a csalánsejthez, akkor az felpattan, és bénító hatású váladékot lövell ki. A megbénított zsákmányt a tapogatók az űrbélbe gyömöszölik. A testfal belső, űrbél felőli sejtrétege kétféle sejttípust tartalmaz. A mirigysejtek váladékával, az emésztőnedvvel már a sejteken kívül, az űrbélben megkezdődik az emésztés. A részben lebontott anyagokat az emésztősejtek endocitózissal fölveszik, és a sejten belül fejeződik be a lebontás. A csalánozók szervezetében jelent meg először a sejten kívüli emésztés. A táplálékemészthetetlen maradékait, a salakanyagokat a szájnyílásán keresztül préseli ki az állat.
Csalánozók légzése és anyagszállítása
A csalánozók testében lényegében minden sejt érintkezik a környező vízzel. A sejtek közvetlenül a vízből veszik fel a szükséges oxigént, és ugyanilyen módon, közvetlenül adják le a szén-dioxidot és a bomlástermékeket. A légzési gázcsere tehát az egész testfelületen történik. A légzésnek ezt a formáját diffúz légzésnek nevezzük.
A csalánozóknak nincs keringési rendszerük. A tapogatókba is beterjedő űrbél révén a tápanyagok minden sejthez könnyen eljuthatnak.
Csalánozók idegrendszere
Az idegsejtek főleg a külső sejtrétegben találhatók. Nyúlványaikkal kapcsolódnak egymáshoz, hálózatos
idegrendszert (más néven diffúz idegrendszert) alkotnak. A külső sejtrétegben elszórtan érzékelő sejtek is vannak. Az idegrendszer fontos feladata, hogy feldolgozza a külvilágból érkező hatásokat, az ingereket, és ezek alapján szabályozza az életműködéseket. Például a kellemetlen ingerek forrásától az állat eltávolodik. Az idegrendszer szabályozza a zsákmányszerzést is.
Csalánozók szaporodása
Az ivaros szaporodáson kívül a hidrák raivartalan szaporodás is jellemző, az úgynevezett bimbózás. Bimbózáskor az állat oldalán kidudorodás keletkezik, amely lassan hidra alakot ölt. Végül a kis hidra leválik, és önálló életet kezd. A bimbózással szaporodó egyedek együtt maradva telepeket hozhatnak létre. Így alakulnak ki például a koralltelepek.
Laposférgek törzse
Testükre a többi, magasabb rendű állathoz hasonlóan, kétoldali szimmetria jellemző. Ez azt jelenti, hogy a test csak egyetlen, a hossztengelyén átfektetett síkra szimmetrikus, vagyis a jobb és a bal oldali testfelük egymás tükörképei. Elkülönül a háti és a hasi oldal, valamint a feji és a farki vég.
A kétoldali szimmetria számos előnnyel és következménnyel jár. Az állat a feji vége irányában mozog, ezért a környezet új ingerei ott érik a szervezetet. Az elkülönült feji végen található az érzékszervek többsége, ezek fogják fel a külső ingereket. A laposférgek fején például egyszerű fényérzékelő szerv és szaglószerv is van. A kívülről érkező hatásokat feldolgozó idegsejtek is a fejtájékon tömörülnek.
A laposférgek rediffúz légzés jellemző, tehát az oxigén felvétele és a szén-dioxid leadása a testfalon keresztül történik.
Laposférgek idegrendszere és érzékszervei
Az idegsejtek a test feji végén csoportosulnak, két agydúcot alkotva. Az idegrendszer tehát már nem hálózatos, hanem központosult. Az ilyen típusú idegrendszert, amelyben az idegsejtek dúcokba csoportosulnak, dúcidegrendszernek nevezzük. A dúcok képezik a központi idegrendszert, a belőlük eredő idegsejtnyúlványok pedig a környéki idegrendszert. A központosult idegrendszer sokkal hatékonyabb szabályozást tesz lehetővé, mint a hálózatos.
Az elkülönült feji végen található az érzékszervek többsége, ezek fogják fel a külső ingereket. A fejen például egyszerű fényérzékelő szerv és szaglószerv is van.
Laposférgek táplálkozása
Tápcsatornájuk két részre, elő– és középbélre tagolódik. Az előbél segítségével fölvett táplálék a középbélbe kerül. A középbél mirigysejtjei emésztőnedveket termelnek és juttatnak a bélbe. Más sejtek az előemésztett táplálékot endocitózissal felveszik és sejten belül megemésztik. Ezeknél az állatoknál a sejten kívüli emésztés már lényegesebb szerepet játszik, mint a csalánozóknál. A középbél gazdagon elágazik, ez biztosítja, hogy a tápanyagok a test minden részébe eljussanak. A táplálékemészthetetlen anyagait az állat a szájnyílásán keresztül távolítja el.
A laposférgek nagy része ragadozó, ilyenek például az örvényférgek. Számos élősködő fajt is ismerünk. Ezek közé tartoznak az emberközépbelében megtelepedő galandférgek.
A fonálférgek törzse
A fonálférgeket régebben hengeresférgeknek nevezték. Nevükhöz híven, hosszúkás, vékony testű állatok. A laposférgekhez képest nagy fejlődési lépést jelent, hogy háromszakaszosbélcsatornájuk van. Az előbél után következő középbél az utóbélben folytatódik, amely végbélnyílással nyílik a külvilágba. A szájnyílással kezdődő előbél feladata a táplálék felvétele és aprítása. A
középbél a szerves tápanyagok megemésztésének és a megemésztett anyagok felszívásának a helye. Az utóbélben ásványi sók és víz felszívása történik. A végbélnyíláson keresztül távozik az emészthetetlen anyagokból kialakuló ürülék. A béltartalom így meghatározott irányban halad végig a bélcsatornán, ezért a salakanyagok nem keverednek a tápanyagokkal. Ez pedig hatékonyabb emésztést biztosít, és a tápanyagok jobb hasznosítását teszi lehetővé.A fonálférgek bőrizomtömlővel mozognak. Légzésük diffúz, vagyis a légzési gázcserét a testfelületükön át végzik. Életműködéseiket dúcidegrendszer szabályozza.
Gyűrűsférgek törzse
A gyűrűsférgek a legismertebb férgek. Ebbe a törzsbe tartozik például a földigiliszta és a pióca. Első ránézésre is feltűnő tulajdonságuk, hogy testükismétlődő szakaszokra, vagyis szelvényekre tagolódik. A test felszínén, a kültakarón gyűrűszerű egységek követik egymást, és a belső szervek egy része is szelvényes elrendeződésű: a kiválasztószervek és az idegrendszer ilyen tagolódást mutat. A földigilisztatestének minden gyűrűje megfelel egy szelvénynek.