Természetismeret Űrkutatás

A Föld bolygó

A Föld a Naptól számított harmadik bolygó a Naprendszerben, ahol a legnagyobb átmérőjű, tömegű és sűrűségű Föld-típusú bolygó.  A felszínét a mágneses mezője védi a nagyenergiájú kozmikus sugárzástól. A Naprendszer külső körülményei a várakozások szerint még mintegy 1,5 milliárd évig támogatják az élet jelenlétét, de ezután a mind fényesebbé váló Nap el fogja tüntetni a bioszférát.

A földkéreg több különálló részre, tektonikai lemezekre töredezett, és ezek az elmúlt évmilliók során, és jelenleg is folyamatosan mozognak egymáshoz képest. A felszín nagyjából 71 százalékát sós vízű óceánok, a fennmaradó területet kontinensek és szigetek foglalják el. Nem tudunk más olyan bolygóról, aminek felszínén folyékony víz található, márpedig az a földi élet elengedhetetlen feltétele. A Marson valaha volt víz, de ma már csak legfeljebb nyomokban, jéggé fagyva fordulhat elő. A Föld belseje aktív maradt.

A Föld (elvileg) minden testtel gravitációs kapcsolatban áll a világűrben. Ezek közül gyakorlatilag legjelentősebb a Nap és a Hold gravitációs hatása. Amíg a Föld megkerüli a Napot, addig nagyjából 366,26-szor megfordul saját tengelye körül. Ez az időszak egy sziderikus év, ami nagyjából 365,26 sziderikus napig tart. A Föld tengelyének ferdesége a keringési síkra bocsátott merőlegeshez képest 23,4°. Ennek következményei az évszakok. A Föld egyetlen természetes holdja, a feltételezett 4,53 milliárd éve létrejött Hold vonzása alakította ki az árapályt, amely egyensúlyban tartja a tengelyferdeséget és valamelyest lassítja a bolygó forgását. Az óceánok kialakulásában egyes elméletek szerint a bolygó történetének korai szakaszában nagy szerepet játszott egy üstököseső. Később a felszínt kisrészt kisbolygók becsapódásai alakították még, azonban ezek szerepe elhanyagolható a tektonika és a lepusztulás mellett.

Tanár: Galac Zsolt Földrajz, általános iskola 5. osztály 

Föld
A Delta-V (ismertebb nevén „sebességváltozás”), amelyet ∆v-vel szimbolizálva és delta-vee-ként ejtve az űrhajók repülésdinamikájában használnak, az űrhajó tömegegységére jutó impulzus mértéke, amely egy manőver végrehajtásához szükséges, például egy bolygóról vagy holdról való induláshoz vagy leszálláshoz, vagy egy űrbéli orbitális manőverhez. Egysége a sebesség, de ebben az összefüggésben nem azonos a jármű fizikai sebességváltozásával. Egyszerű példa lehet egy hagyományos rakétahajtású űrhajó, amely a tolóerőt üzemanyag elégetésével éri el. Egy ilyen űrhajó Delta-V-je tehát az a sebességváltozás, amelyet az űrhajó a teljes üzemanyag-töltet elégetésével érhet el.