Informatika

A böngészőben futó Photoshop

Az Adobe a héten végre minden Photoshop előfizető számára elérhetővé tette ismert képszerkesztő programja egy olyan új változatát, ami a böngészőben fut. A Photoshop On The Web megjelenése mérföldkő a szoftver történetében, hiszen végre olyan eszközökön és környezetekben is elérhetővé teszi azt, amiken felbukkanásáról eddig nem is álmodhattak a felhasználók – pl. Chromebook-okon vagy a Linux-okon.

Ugyanakkor a böngészőben futó Photoshop nem tartalmaz minden funkciót, mint amit hagyományos társa. Ehelyett az Adobe elsősorban az olyan műveletek megvalósítására koncentrált, amikre a leggyakrabban lehet szükség olyan – jellemzően hordozható – környezetekben, ahol a teljes értékű Photoshop nem érhető el.

photoshop
A böngészőben futó Photoshop

Ezek elsősorban a retusálással és képgenerálással összefüggő olyan műveleteket takarják, mint pl. a tárgyak körbevágása vagy a háttér törlése, illetve egyes elemek eltüntetésre a képekből, vagy annak átméretezése a tartalom lényeges elemeinek megtartása mellett. Emellett az olyan egyszerűbb szerkesztőeszközök is belekerültek, mint pl. a toll, az ecset vagy a lasszó, amivel célzottan és kvázi kézzel is lehet képeket szerkeszteni, vagy akár egyszerűbb ábrákat létrehozni.

Ugyanakkor rossz hír, hogy szemben számos másik alkalmazás webes változatával, a Photoshop On The Web egyáltalán nem rendelkezik ingyenes változattal. A szerkesztőhöz így csak azok a felhasználók férnek hozzá, akik a teljes értékű Photoshop-hoz is az Adobe valamely előfizetése révén, ami azonban igen borsos áron kínálja ezeket, amiket a hobbigrafikusok sem tudnak nagyon megfizetni, nem ám, hogy az alkalmi képszerkesztő végfelhasználók.

Utóbbi azért is csalódás, mert a webes Photoshop zárt körű (kizárólag Kanadában zajló) tesztje során még elérhető volt egy ingyenes változat is, amit azonban a jelek szerint végül elkaszált az Adobe. Az egyetlen plusz, hogy az előfizetéssel rendelkező felhasználók meghívhatnak más, nem-előfizetőket, hogy velük együtt dolgozzanak egyes képeken – ez a lehetőség azonban vélhetően nem lesz túl sokak számára érdekes.