Jorge Semprún y Maura spanyol születésű, francia nyelven alkotó író, forgatókönyvíró és politikus 1923. december 10-én született Spanyolországban, Madridban, polgári értelmiségi családban. Hat testvére volt. Apja az egyetem jogászprofesszora, majd 1936-1939-ig Hágában a Spanyol Köztársaság diplomatája, valamint 1931-től Santander és Toledo kormányzója is volt. Anyja, Susana Maura 1932-ben meghalt.
1936-ban a család a spanyol polgárháború idején Franciaországba emigrált. Semprún filozófiát és irodalmat tanult Párizsban a Sorbonne-on, az École Normale Supérieure növendéke volt. Már korán megtanult németül.
1942-ben belépett a Spanyol Kommunista Pártba. Az ország német megszállása idején részt vett az ellenállási mozgalomban. A Gestapo 1943-ban letartóztatta és a buchenwaldi koncentrációs táborba küldte, melynek másfél évig volt foglya. Túlélte a borzalmakat. Az 1945. április 12-i felszabadulás után visszatért Párizsba, ahol letelepedett.
1946-tól 1952-ig az UNESCO tolmácsa volt Párizsban. Bekapcsolódott a spanyol kommunista mozgalomba.
1953-ban ment először illegálisan hazájába, Federico Sanchez álnéven.
1954-től az SKP központi bizottságának lett a tagja.
Az 1956-os év eseményei váltották ki gondolataiban a fordulatot: a XX. kongresszus, a magyarországi és a lengyelországi események.
Politikai nézeteinek megváltozása és az illegalitás körülményei között vállalt szolidaritás miatt viszonylag lassan kapott nyilvánosságot. Gondolatainak átformálásában nagy szerepet játszott Lukács György életműve, főleg a fiatalkori „Geschichte und Klassenbewusstsein”(Történelem és osztálytudat).
1963-ban jelent meg első, máig is legjelentősebb regénye, A nagy utazás (Le Grand voyage) címmel. Magyarul első ízben 1964-ben adták ki Réz Pál fordításában. A bonyolult szerkezetű mű kerete a négynapos, iszonyattal teli vonatút a compiégne-i táborból Buchenwaldig. A cím másik jelentése az a szellemi utazás, amit önnön emlékeiben kell az írónak megtennie, hogy 16 év távlatából felmérje az antifasiszta harc lényeges jelenségeit. Az elbeszélő Gérard, aki sok vonatkozásban az íróra emlékeztet, egyes szám első személyben beszéli el az utazást. Az utazás jelen időben elbeszélt jelenetei közé ékelődik mindaz, ami előtte és utána történt. A regény nem csupán a láger szörnyű emlékeit idézi: általa az élet, az emberi sors egészéről is vall az író.
1964-ben az SKP-n belül szembe került Santiago Carillo főtitkárral. Kizárták a Kommunista Pártból.
1964-ben a Résistance irodalmi díjjal tüntették ki.
1965-ben látott napvilágot A háborúnak vége (La Guerre est finie) című forgatókönyve, melyen együtt dolgozott a filmrendező Alain Resnais-vel. Színpadi verziója 1971-ben Budapesten politikai botrányt okozott.
1967-ben jelent meg Az ájulás (L’Évanouissement) című regénye, melyet 1968-ban adtak ki magyarul Réz Pál fordításában. Ez a mű kissé más perspektívából szemléli ugyanezeket az éveket.
A keret itt megint csak kettős. A vonatból kizuhant hős egyetlen napra elveszti emlékezőképességét. A történet arról szól, hogyan kerülnek vissza tudatába a szavak. Ez a nap azonban különös dátum: Hirosima bombázásának másnapja, s a regényt végigkíséri egy másik, nem kevésbé fontos motívum is: az SZKP XX. kongresszusa utáni nyugati munkásmozgalom helyzete.
A szellemi és politikai fordulat az 1968-as csehszlovákiai események hatására fejeződik be véglegesen.
Semprunra még két évtized száműzetés várt, míg lehetővé vált számára, hogy hazatelepüljön.
1968-ban adták ki a Ramon Mercadet második halála (La Deuxiéme mort de Ramon Mercadet) című regényét. A mű történelmi parabola és kémregény keveréke, líraian keserű leszámolás az októberi forradalom következményeivel.
1977-ben nyomtatták Federico Sánchez önéletrajza (Autobiographia de Federico Sánchez) című művét.
1980-ban jelent meg A nagy utazás ikerdarabjaként is felfogható De szép vasárnap! (Quel beau dimanche!) című műve, amely minden korábbinál élesebb reflektorfényt vet az életét meghatározó élményre, világossá és keserűen tanulságossá téve a Buchenwald fogolyhierarchiájában főszereplő antifasizmus és kommunizmus viszonyát is.
1981-ben keletkezett Zagyvaság (L’Algarabie) című könyve.
1986-ban látott napvilágot A fehér hegy (La montagne blanche) című műve.
1988-ban száműzetéséből visszatért Madridba, ahol Felippe Gonzales miniszterelnök meghívta kormányába, így aztán 1988 nyarától 1991-ig Spanyolország kulturális minisztere volt.
1989 áprilisában kultuszminiszterként látogatott a rendszerváltás előszelétől bódult Budapestre.
1990-ben a turini egyetem díszdoktorává avatták, és tagja lett a Berlini Művészeti Akadémiának.
1993-ban keletkezett gunyoros, mélabús, naplószerű könyve Szívélyes üdvözlettel Federico Sanchez (Federico Sänchez vom salue bien) címmel.
1994-ben írta az Írni vagy élni (L’ecriture ou la vie) című könyvét.
1994-ben megkapta a Német Könyvkereskedők békedíját.
1995-ben a Weimar-díjat adományozták neki.
1997-ben Jerusalem-díjban részesült.
2000-ben jelent meg magyarul Tündöklő nyaraink gyors tüze… című könyve, mely a kamaszkor meg a száműzetés, a rejtélyes Párizs, a világ, a nők felfedezésének elbeszélése.
2003-ban Goethe-medállal tüntették ki.
2005. április 10-én beszédet mondott a weimari Nemzeti Színházban a koncentrációs táborok felszabadításának 60 évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
A 2006. évi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg magyarul legújabb kötete Húsz év, egy nap (Veinte años y un día) címmel Pál Ferenc fordításában, melyet életében először nem franciául, hanem az anyanyelvén, spanyolul írt. A történelmi regény a spanyol polgárháború idejét eleveníti fel, melyet apja elbeszéléseiből ismer. Az erotikától fűtött, virtuóz technikával megírt mű 2003-ban elnyerte a Spanyolországban publikált legjobb regénynek járó díjat.
Semprún témáit az ellenállás, a deportálás és a háború utáni illegális spanyol kommunista mozgalom történetéből meríti. Műveinek, így A nagy utazásnak is legnagyobb ereje a filozófiai megalapozottság. Alkotásainak centrumában azok a szellemi erőfeszítések állnak, amelyekkel a szabadság fogalmának tartalmát, jelentését igyekszik megragadni.
Jellegzetes regényírói módszere, hogy az epikai folyamat az idősíkok bonyolult szövevényéből építkezik. Az elbeszélő jelen nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is tekint, olykor többszörös áttételeken, mindezt úgy, hogy sem az időt, sem az oksági összefüggéseket nem relativizálja. A többrétegűséggel a folyamatok bonyolultságát akarja érzékeltetni. Ez az írói technika erősen filmszerű. Nem véletlen, hogy Semprún több nagy sikerű forgatókönyvet is írt.
Művészetének sajátos jellegét a filozófiai kérdésfeltevésekből kiinduló szemlélet és az érzékletesen gazdag cselekmény- és jellemábrázolás harmonikus egysége adja. Szépírói munkásságának középpontjában sajátos műfajú, a dokumentum és a fikció határán álló regényei állnak (A nagy utazás).
