A mai értelemben vett szökőév eredetét kutatva 1582-ig kell visszamennünk az időben, annak az évnek az októberében vezették be a Gergely naptárat. Felismerték a Julián vagy Julianus naptár szerinti időszámítás mintegy tíznapos késését a civil naptár és a csillagászati időszámítás között, ezért XIII. Gergely pápa naptárreformot hajtott végre.
Ennek lényege a csillagászati időszámítás és a civil naptár közti különbségek hosszú távú összehangolása. A csillagászati év 5 óra 48 perc 46,08 másodperccel hosszabb ugyanis a naptári évnél. A naptárreform évében radikális lépésként hozzáigazították az addigi évszázadok helytelen Julián naptárát a csillagászati tényekből adódó helyes naptárszámításhoz.
A pápa elrendelte, hogy 1582. október 4-e csütörtök után, október 15-e, pénteki nap következzék, ezzel kiküszöbölték az évszázadok alatt felhalmozódott tíznapos eltérést.
Magyarországon csak öt évvel később, 1587-ben vezették be a Gergely-naptárat, mégpedig úgy, hogy az október 21-ei szombati napot november 1. vasárnap követte. Ma a világ legtöbb országában a Gergely-naptárt alkalmazzák.
Az első naptárreform i.e. 45-ben volt, tehát az ókori Rómáig kell visszanyúlnunk időben. Julius Caesar rendelte el, hogy „ a március kalendasa (hónapja) előtti hatodik nap kettőztessék meg”, ez pedig a mai naptár szerint február 23. napja, amelyet a szökőnap, azaz február 24-e követ.
Egy görög csillagász, Szoszigenesz volt ebben segítségére. Előtte a rómaiak 10 hónapos, a Hold járásán alapuló naptárat használtak, amelyben minden hónap 29 vagy 30 napos volt, így az év 295 napból állt. A mai hónapnevek is a római számokra utalnak, október a római nyolcas, december hónap nevében a tízes számot fedezhetjük fel. De térjünk vissza Julius Caesarhoz, akinek köszönhetően az új kalendárium 365 napos lett. Ez a naptár már egész jól megközelítette az év valós hosszát, de 128 évenként mégis összehozott egy egész napnyi eltérést.
A 325-ben megtartott nikaiai zsinaton tették meg a tavasz kezdőnapjának március 21-ét, amely egy csillagászati eseményhez, a tavaszi napéjegyenlőséghez kötődik. Ez abból a szempontból érdekes, hogy a húsvét dátumát is ehhez kötötték, vagyis a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap lett az ünnep mindenkori dátuma. Ezért van, hogy a húsvét mozgó ünnep.
A csillagászati év nem más, mint a Föld teljes Nap körüli útjának megtételéhez szükséges idő. Ez a csillagászati év viszont 5 óra 48 perc 46,08 másodperccel (0,2422 nappal) hosszabb, mint a naptári év, amelyhez az életünket igazítjuk. A naptári év lemaradása miatt időről időre összhangba kell hozni a két időszámítást, hogy naptári év többé-kevésbé pontosan megfeleljen a csillagászatinak.
Ezt a kiegészítést nem lehet évente elvégezni, mert a 0,2422 tízezred napot nem csatolhatjuk évente a december 31-i éjfél utáni pillanathoz. Meg kell várni, amíg egy teljes napra növekszik az érték, de ilyen értéket sem találunk, mivel a 0,2422 nap többszörösei sem adnak pontosan 24 órát. Egyedül a négyes szorzó jöhet számításba, de az 5 óra 48 perc 46,08 másodperc négyszerese csak 23 óra 15 perc 4 másodperc. Így a szökőnapok beiktatásával 11 perc 14 másodperccel akaratlanul is meghosszabbítjuk a naptári éveinket. Ez a hihetetlenül kicsiny eltérés alattomosan növekszik, éppen ezért időnként le kell faragni a többletet. A lefaragás 400 éves ciklusonként történik úgy, hogy a százzal osztható évek csak akkor szökőévek, ha négyszázzal is oszthatók. Ezért volt például 2000 szökőév, 1900 pedig csak 365 napos év.
A következő századfordulós szökőévre még meglehetősen sokat kell várni, legközelebb a 2400-as lesz ilyen év.
Összefoglalva, a régi római naptárban a szökőnapot a március első napját megelőző hatodik nap megduplázásával iktatták be. Ez a nap nem más, mint a mi naptárunk február 24-éje. A rómaiaktól tehát azt kaptuk, hogy február 24-e után elvileg ismét február 24-e következik, és onnantól minden eltolódik egy nappal, így lesz a szökőévi február hónap 29 napos. Ez az a nap, amikorra ma már nem esik senkinek a névnapja. Régebben, a II. Vatikáni Zsinat előtt a naptárakban Mátyás napját szökőévben február 25-re tették, ezt nevezték „Mátyás ugrásának”.
Naptártörténeti okból a hagyományos év február 23. és 24. napja közé ékelődik (az eredeti 24-e elé, tehát az eredeti 24-éből 25-e lesz, és így tovább). A liturgikus naptárakban a névnapok is tolódnak egy nappal, ez „Mátyás ugrása” néven ismert. Éppen ezért a szökőévekben ezen a napon senki sem ünnepli a névnapját.
A Mátyás-nap a népi kalendárium szerint is jelentős jóslónap – a hideg idő jó tojástermést hoz az évben, ha szeles, akkor kevés termést. Mátyás ezen a napon oszt sípot a madaraknak, hogy újra daloljanak és a kifogott hal az egész évi szerencsés halászatot jövendöli.
