Világirodalom

100 éve született Abe Kóbó

Abe Kóbó japán író, A dobozember és A homok asszonya alkotója a háború utáni japán avantgárd és az egzisztencializmus jellegzetes egyénisége volt.

„Ha te magad változol, veled változik a külvilág is – semmiféle más változás nincsen.”

1924. március 7-én született Tokióban; az akkori japán bábállamban nevelkedett, ezért kevésbé érintették meg olyan fogalmak, mint a császár vagy a furusato hazaváros, amelyek nagymértékben befolyásolták kortársait, például Misima Jukió vagy a Nobel-díjas Óe Kenzaburó munkásságát. Emellett Kóbónak, az előbbiekkel ellentétben, nem volt semmilyen irodalmi képzettsége. Ahogyan édesapja, ő is a tokiói császári egyetemen kezdte el orvosi tanulmányait. Ő is Mandzsúriában nőtt fel, rovargyűjtéssel és matematikával foglalkozott, s európai és amerikai írókat: Dosztojevszkijt, Franz Kafkát, Poe-t, valamint filozófusokat: Heideggert, Jasperst, Nietschét olvasott. Hatásuk műveiben is erősen érzékelhető.

Abe Kóbó
Abe Kóbó

1941-ben hazatért Japánba, beiratkozott a tokiói orvosegyetemre, majd ismét Mandzsúriába ment, itt várta ki a háború végét. 1948-ban szerzett orvosi diplomát Tokióban, de sohasem gyakorolta az orvosi hivatást.

„Úgy döntöttem, ezentúl nem gondolok többet arra, hogy ki tud, vagy ki fog túlélni.”

háború után különböző radikális szociális és művészi elméletekkel kezdett kísérletezni. Eleinte verseket írt, 1947-ben adta ki Egy ismeretlen költő versei című kötetét. Hírnevét első regénye, a Jelzőtábla az utca végén alapozta meg, 1948-ban. 1951-ben a Karuma úr bűntette című regénye elnyerte az Agutagava irodalmi nagydíjat.

Művei közül több érdemli meg a „kafkai” jelzőt, így A fal (1951), A negyedik jégkorszak (1959), A homok asszonya (1962), a Másvalaki arca (1964), A feldúlt térkép (1967), A dobozember (1973), a Titkos randevú (1977) és A Szakura-bárka (1984).

Első angol nyelvű novelláskötete 1990-ben jelent meg, A kanyonon túl címmel. Drámái, köztük a Rabszolgavadászat, A szerelem színes szemüvege nagy sikert arattak Japánban, a Barátokat Honoluluban is bemutatták.

Tokióban saját színházát igazgatta, minden évadban legalább egy drámát írt az együttes számára. Rádió- és tévéjátékokat is írt.

„A hazugság arra hivatott, hogy megtévessze azt, akinek szánták, eltérítse az igazságtól, a képzelet viszont, épp ellenkezőleg, a legrövidebb úton elvezetheti az igazsághoz.” (Abe Kóbó: A dobozember)

Műveinek visszatérő témája a szürke hétköznapok, az átlagember kétségbeesett útkeresése, a modern nagyvárosi élet árnyoldalai, a társadalom feszültségei, a hagyományok és a modern életforma ellentmondásai. Gyakran élt a szatíra és a fantasztikum eszközeivel is.

Többször szerepelt az irodalmi Nobel-díj jelöltjeinek listáján. Leghíresebb regénye, A homok asszonya a magány, az elidegenedés, a hiábavaló küzdelem művészi megfogalmazása. Hőse egy rovargyűjtő, aki egy kis tengerparti faluba téved, itt elszállásolják egy asszony házában, akinek a férje a homok áldozata lett. A tenger felől áramló dűnék elnyeléssel fenyegetik a falu házait, s a férfit a falu gyakorlatilag fogságba ejti, hogy segítsen a folyamatos lapátolásban. A regény végén a hős azonosul a folyamatos küzdelemmel, akkor sem hagyja el a házat, amikor már megtehetné. E mű Japánban a Jomiuri irodalmi díjat kapta, 1966-ban pedig Franciaországban a legjobb külföldi regény lett. A könyvből készült film Hirosi Tesigahara rendezésében, Hirosi Szegava emlékezetes képeivel 1964-ben a cannes-i filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte el, s méltán aratott nagy nemzetközi sikert. A regényből táncjáték is készült.

Abe Kóbó 1993. január 22-én, Tokióban halt meg. Novellái magyarul a Modern japán elbeszélők (1967) című kötetben, A homok asszonya és A negyedik jégkorszak 1969-ben, A dobozember 1978-ban jelent meg.