Kiderül belőle, hogy a 17. század második felében az átlagéletkor 27 év volt, és a londoni lakosság 65 százaléka nem élte meg a 16. életévét.
A könyvnek köszönhetően megtudható, hogy 1648-ban volt egy haláleset, amely „viszketegség” miatt következett be, míg 1660-ban kilenc olyan személy hunyt el, akiket a „szakértői” vélemény szerint „megrémisztettek”. Évente több olyan halálesetet is regisztráltak, amelyek okaként a „letargiát” jelölték meg.
A londoniakat meglepően gyakran vette a sírba a „bánat”, amely két évtized alatt kétszáznál több személyt segített át a túlvilágra. John Graunt 1647–57 között több mint harmincezer olyan halálesetet regisztrált, amelyek „sorvadás”, azaz tuberkulózis miatt következett be. Ez meglehetősen sokkoló adat, figyelembe véve, hogy London akkori lakossága nem haladta meg a 350 ezer főt.
A brit statisztikus adatai rávilágítanak a himlő áldozatainak növekvő számára is: mig 1647-ben 139 személy hunyt el a betegségben, 1659-ben már 1523. Évente körülbelül két tucat áldozatot szedett a skrofulózis, a gümőkóros eredetű, évekig elhúzódó, nyirokmirigy-duzzanatokkal járó betegség.
John Graunt könyvéből az is kiderül, hogy a 17. századi londoniak némely problémája ma is gondot jelent. Így a szerző arra panaszkodik, hogy a város „ósdi” utcái nem képesek megbirkózni a növekvő forgalommal, de ír arról is, hogy London túlméretezett az országhoz képest. „Túl nagy a testhez viszonyítva a fej, s valószínűleg túlontúl erős” – véli a brit demográfus.
A könyvet nagy elismeréssel fogadták, szerzőjét II. Károly király ajánlatára, az 1660-ban alapított angol tudományos társaság, a Royal Society (Angol Tudományos Akadémia) tagjává választotta. Graunt könyvének négy kiadását saját maga rendezte sajtó alá. Így jött létre a demográfia tudománya.
