90 éve született Alekszej Leonov szovjet űrhajós, a légierő nyugalmazott marsallja, az első ember, aki űrsétát hajtott végre. (Teljes nevén: Alekszej Arhipovics Leonov, oroszul: Алексей Архипович Леонов). 1965. március 18-án
Az 1965 márciusában útjára indított Voszhod–2 fedélzetéről a fekete-tengeri Szocsi fölött elhaladva lépett ki a semmibe, hogy 12 percet az űrben lebegve már a távol-keleti Szahalin-szigeteken túl kapaszkodjon vissza a kabinba. Az űrsétája alatt 28 ezer kilométeres utat tett meg a Föld körül.
„A Földről az égboltot és a csillagokat felhőtlen éjszakán ragyogónak látjuk. Ez a ragyogás azonban össze sem hasonlítható azzal, amely a kozmoszban tárul elénk. A csillagos égboltnak még a fekete színe is rendkívüli, olyan, mint a sűrűn felvitt tus, és a csillagok olyan ragyogóak, mintha belülről Volta-ívvel megvilágított kristályok lennének. A Napra egy pillanatra sem tudunk ránézni. Olyan vakító, mintha villamos ívhegesztés lángjába tekintenénk… Földünk azonban csodálatosan szép, különösképpen a tengerek, az óceánok, az erdők hatalmas táblái, a hegycsúcsok és fehér hósapkáik. Azt hiszem, az egész világmindenségben nincs szebb bolygó a Földnél!” – foglalta össze a kalandját Leonov.
Az űrséta és maga a repülés sem volt problémamentes. Az űrséta után Leonov ugyanis alig tudott visszamászni az űrhajóba, mivel a Berkut típusú űrruhája tervezésekor a tapasztalatlanság miatt nem vették számításba, hogy a belső nyomás majd olyannyira felfújja, hogy nem lesz képes visszajutni a zsilipbe azon a nyíláson, amelyen korábban kimászott. Ezért az űrhajósnak kétségbeesett – és szigorúan tilos – lépésre kellett elszánnia magát, az űrruhából elkezdte leengedni a levegőt, ami halálos veszélyt jelentett. Végül ez a megoldás bejött, Leonov pedig szó szerint túlélte az első űrsétát.
Ám itt még nem volt vége a megpróbáltatásoknak: egy navigációs hiba miatt a Voszhod–2 a tervezett landolási helytől 2000 kilométerre, az Urál hegységben ért földet. Leonov és társa, Pavel Ivanovics Beljajev két éjszakát fagyoskodott a tavasz ellenére még embermagas hóval fedett vadonban, míg a mentőexpedíció segítségével 50 órával a leszállás után visszatérhetett Bajkonurba, a szovjet űrközpontba.
Leonov lett volna az első szovjet Hold-expedíció parancsnoka, ám a programot törölték az amerikai Apollo-program sikere és a Hold eléréséért folyó verseny elvesztése miatt. 1971-ben Leonovot jelölték ki a Szaljut–1 űrállomás berepülésének élére, ám a másodpilóta, Valerij Kubaszov megbetegedése miatt a tartalékok repültek helyettük a Szojuz-11-gyel – Leonov pedig megint csak életben maradt, mert a visszatéréskor bekövetkezett balesetben a legénység minden tagja szörnyethalt.
Leonov másodjára így 1975 nyárán a Szojuz–Apollo-program keretében mehetett az űrbe. Ezután az űrhajósok parancsnokává nevezték ki, ezt a megbízatást 1982-ig töltötte be. Ezzel egy időben a Csillagvárosban lévő Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központ igazgatóhelyettese volt egészen 1991-es nyugdíjba vonulásáig. 2019-ben hunyt el, 85 esztendős korában.
Az Euronewsnak adott interjúban ezt mondta a kérdésre, milyen benyomást tett rá az űrséta:
„A benyomásomat így tudom szavakkal leírni: az univerzum időben és térben is végtelen, a szénfekete égbolt, a csillogó, el nem halványuló csillagok. És, ahogy a filmben mondják – azután csönd.”
Még életében nyitották meg képeiből összeállított kiállítását Moszkvában.
