160 éve született Alois Alzheimer német orvos, pszihiáter, patológus.
1907-ben először írta le a róla elnevezett betegséget, ami elsősorban idős korban jelentkezik és értelmi leépüléssel jár. Az Alzheimer-kór (angolul Alzheimer’s disease, rövidítve AD) a gondolkodás és a megismerési (kognitív) funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, elbutulással (demencia), majd gyors biológiai leépüléssel járó neurodegeneratív kórkép.[1][2] Nevét a német Alois Alzheimerről kapta, aki ideggyógyászként 1907-ben elsőként írta le a betegség jellemzői.
Alzmeimert már kiskorától izgatták a természettudományok, szobája tele volt állat- és növénygyűjteményekkel, kémcsövekkel, mikroszkóppal.
Orvosi diplomájának megszerzése után 1888-tól a frankfurti elmegyógyintézetben kapott segédorvosi állást. Az „őrültek kastélyának” nevezett intézményben forradalmian újnak számító módszerekkel kísérleteztek, nem egyszerűen bezárták a pácienseket, hanem a modern pszichiátria eszközeit alkalmazva segíteni igyekeztek rajtuk. Így például az iszákosokat munkaterápiára fogták, a mániákusokat fürdővel próbálták kikúrálni.
Alzheimer munkája mellett az idegrendszer patológiáját, különösen az agykéreg kóros elváltozásainak anatómiáját tanulmányozta az elhunyt betegeknél. Gyorsan rájött, hogy azonos tünetek mögött igen különböző szervi bajok húzódhatnak meg, mint például az érszűkület miatti elégtelen agyi vérellátás, a progresszív bénulás (népiesen agylágyulás).
1901-ben vették fel intézetébe azt az Auguste D-nek nevezett 51 éves asszonyt, akinek esetleírása nyomán megszületett az „Alzheimer-kór” terminus. Az asszony 1905-ben, teljesen elbutulva halt meg. Agyvelejét elküldték Alzheimernek, aki ekkor már a müncheni egyetem pszichiátriai klinikáján dolgozott. A boncolás során nem találta nyomát sem a várt lágyulásnak, sem a meszesedésnek, felfigyelt viszont három rendellenességre. Az agykéreg jóval vékonyabbnak tűnt a normálisnál, különös anyagcseretermék-lerakódás nyomai mutatkoztak az idegsejtekben, és az idegsejtek nyúlványai, aneurofibrillák túlélték a sejtek pusztulását.
Felfedezéseiről a délnyugat-németországi ideggyógyászok tübingeni kongresszusán számolt be 1906 novemberében Az agykéreg különös elváltozásairól címmel. Felolvasása nem hozta lázba kollégáit, akik akkor nem sejthették, hogy a század új népbetegségével találkoztak. A tünetegyüttest később, az esetek szaporodásával nevezték el Alzheimer-kórnak.
Alzheimer ezután a jóval gyakoribb szifiliszre koncentrált, megpróbált összefüggést találni a szimptómák és a patológia között; 170 részletesen dokumentált eset alapján leírta az összes ismert, a kór általokozott agyi elváltozást. Intézetébe özönlöttek a diákok, akiket anatómiai laboratóriumában oktatott. A hallgatók szerint felejthetetlen látvány volt, ahogy a nagyfejű orvos cikázott a mikroszkópok között, nyakában lógó cvikkerrel, kezében az elmaradhatatlan szivarral, amit csak magyarázás közben tett le – s a nap végén minden mikroszkóp mellett legalább egy csikk hevert.
1912-ben II. Vilmos császár a breslaui (ma wroclawi) egyetem professzorává nevezte ki. Alzheimer boldogan indult útnak, de már a vonaton rosszul lett és megérkezése után azonnal kórházi kezelésre szorult. Egészségi állapota gyorsan romlott, élete utolsó három évében már csak a kutatásra maradt ereje, egyetemi kötelezettségeit nem tudta ellátni. Ötvenegy éves korában, 1915. december 19-én halt meg, hamvait Frankfurtban helyezték örök nyugalomra. Érdekesség, hogy életében egyetlen könyvet sem írt, csak dolgozott egy Az elmebetegségek anatómiája című átfogó munkán, de nem sikerült befejeznie a kéziratot.
Az Alzheimer-kór ma már az időskori demencia leggyakoribb oka, amely a szellemi képességek fokozatos csökkenésével, végül teljes elbutulással, gyors biológiai leépüléssel jár. A betegség oka egyelőre nem ismert, gyógyszere sincs, áldozatai között olyan hírességek vannak, mint Ronald Reagan volt amerikai elnök, a labdarúgó Puskás Ferenc, Omar Sharif egyiptomi színész és az ír írónő, Iris Murdoch.
Az Alzheimer-kór diagnosztizálása még ma is azokon a metódusukon alapszik, amelyeket ő használt 1906-ban. A betegségre egyelőre nincs gyógyszer, bár időről időre megjelennek az áttörésről szóló híradások. Pedig robbanásszerűen terjed: ha minden marad a régiben, amerikai szakértők szerint a század derekán annyi áldozatot követelhet, mint a rák. Egy EU-tanulmány szerint ma a 65 év felettieknek 0,4-0,6 százaléka Alzheimer-kóros, ez az arány az életkor előrehaladtával ötévenként duplázódik, tehát a 90 éves emberek esetében már 20-25 százalék.
