Tanuljunk Világirodalom

Akit Mark Twain néven ismerünk

Mark Twain, vagyis az 1835. november 30-án, Samuel Langhorne Clemens néven született író a világirodalom megkerülhetetlen alakjává vált. Amikor megérkezett erre a világra, a Halley-üstökös éppen napközelben járt, s mivel az égi vándor 75-76 évente tér vissza a Föld közelébe, mindenki csodálatára, Mark Twain azt mondogatta, hogy az ő földi jelenlétét ez az üstökös keretezi. Szinte évre pontosan megjósolta…

Mark Twain volt nyomdász, hajón inas, aranyásó, újságíró, utazó, de legfőképpen megfigyelő, és ebből fakadóan író. Olyan, akinek humora gyakran fájdalmasan őszinte, szarkazmusa lélekbe maró.

Mark Twain
Mark Twain

A déli terület határán levő Missouri állam Florida nevű városkájában született, s gyermekéveit a Mississippi mellett fekvő Hannibál nevű kisvárosban töltötte, körülbelül ugyanolyan derűsen és csínytevő módon, mint hősei, Tom Sawyer és Huckleberry Finn.

Tizenkét éves volt, amikor kimaradt az iskolából, s betűszedéssel és más nyomdai munkával, később újságírással kereste kenyerét.

Huszonegy éves korában hajókalauznak állt a Mississippin. Ez a nehéz és felelősségteljes mesterség azt kívánta tőle, hogy Amerikának e korszakban még igen nagy kereskedelmi és személyforgalmat lebonyolító fő vízi közlekedési vonalán, a szeszélyes folyó minden kanyarulatát, változékony mederviszonyait és áramlási irányait jól ismerve, nappal és éjjel biztonságosan végig tudja kalauzolni a rá bízott hajót a folyam másfél ezer kilométeres szakaszán.

Négy évig működött e munkakörben, amelyről később jogosan állította, hogy „ebben a rövid de kiadós iskolázásban módomban volt a legszemélyesebb és legközvetlenebb ismeretségbe kerülni mindazokkal az embertípusokkal, amelyekről csak regényekben, életrajzokban vagy történelmi művekben olvasunk”. Életének ebből a korszakából kölcsönözte írói álnevét is. A mark twain kifejezés a mérőónnal dolgozó matróznak, a hajókalauz segédjének mélységjelző kiáltása, ami szó-szerint „második jelzést” jelent, azaz két ölnyi (tizenkét lábnyi, mintegy 3,65 méternyi) vízmélységet, amiben a Mississippin egy átlagterhelésű gőzhajó még akadálytalanul közlekedhetett.

1871-ben a Connecticutban telepedett le, ahol tizenhét évig élt sikeres íróként. Közvetlen szomszédja komoly hatást gyakorolt az írónak a rabszolgaságról vallott nézeteire. Ebben a korszakban jelentek meg legjobb művei: Tom Sawyer kalandjai, Élet a Mississippin és a Huckleberry Finn kalandjai.

Mark Twain ünnepelt hírességként halt meg. Életműve sok amerikai íróra elemi hatással volt. Ernest Hemingway mondta róla:

Az egész amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből ered, a Huckleberry Finnből… Előtte semmi sem volt. Azóta sem írtak ilyen jót.”
  • Igyekezzünk úgy élni, hogy amikor meghalunk, még a temetkezési vállalkozó is szomorú legyen.
  • Hja, a szokás! Senki sem hajíthatja ki az ablakon keresztül; ki kell kísérni a lépcsőházba, s azután fokonként lecsalogatni.
    I. m. 6. f. mottó;
  • Mi a legfeltűnőbb különbség egy macska és egy hazugság között? Az, hogy a macskának csak kilenc élete van.
    I. m. 7. f. mottó;
  • A barátság szent szenvedélye oly forró, oly állhatatos, oly hűséges és oly kitartó természetű, hogy egy életen át elkíséri az embert, ha nem kérnek tőle pénzt kölcsön.
  • Minden érték viszonylagos. Jobb a fiatal cserebogárnak, mint a vén paradicsommadárnak.
    I. m. 8. f. mottó;
  • Miért örülünk, ha gyermek születik, miért szomorkodunk, ha temetnek valakit? Mert nem mi fekszünk a bölcsőben, illetve a koporsóban.
    I. m. 9. f. mottó;
  • Ha dühös vagy, számolj négyig; ha nagyon dühös vagy, káromkodj.
    I. m. 10. f. mottó;
  • Ami a jelzőt illeti: ha kételyeink vannak, húzzuk ki.
    I. m. 11. f. mottó;
  • Valójában az a bátor ember, aki ellenáll a félelemnek, aki legyőzi a félelmét – nem pedig az, akiből hiányzik a félelem.
    I.m. 12. f. mottó;