175 éve született Ivan Pavlov Nobel-díjas szovjet fiziológus, a feltételes reflex atyja.
Előbb teológiát tanult, majd kutatóként elnyerte 1904-ben az orvostudományi Nobel-díjat. Nevéhez fűződik a feltételes és nem feltételes reflexek kutatása, kísérletei „Pavlov kutyája” néven váltak ismertté.
1891-ben felajánlották neki a Kísérleti Orvostudományi Intézet élettani laboratóriumának vezetését, ezt a feladatot Pavlov 45 éven át, élete végéig ellátta, és a laboratóriumot az élettani kutatások egyik világszerte ismert központjává fejlesztette.
Ivan Pavlov munkásságát leginkább a „Pavlov kutyája” néven elhíresült kísérleteiből ismerjük, amelyek viszonylag ártalmatlannak és állatbarátnak tűnnek: a történet úgy szól, hogy az orosz tudós kikísérletezte, hogy ha minden etetés előtt csengőszót hall a kísérlethez használt kutya, egy idő után már a csengőszóra beindul az állat nyáltermelése. Mindez a feltételes reflexre bizonyíték. Csakhogy Pavlov a Nobel-díját nem ezért, hanem korábbi kísérleteiért kapta, amelyek között volt néhány etikailag erősen megkérdőjelezhető is.
Már ez az elmélet sem állja meg a helyét egyébként: Pavlov kutyái nem csengőszóra, hanem a tudósok fehér laboratóriumi köpenyének látványára kezdtek el nyáladzani, ezt kötötték össze azzal, hogy hamarosan ételt fognak kapni. Daniel Todes Ivan Pavlov: A Russian Life in Science című életrajza szerint Pavlov arra tanította a kutyáit, hogy mindenféle ingerre (metronómot, villát, berregőt, áramütést alkalmazott leggyakrabban) nyáladzani kezdjenek, de a csengő nem volt közöttük. Nemcsak hanghatást és áramot, hanem egyéb érzékszervi ingereket is kipróbált, például hőt, alakzatokat, fényvillanásokat, illetve érintést is. A félreértés valószínűleg az orosz zvonok (berregő) szó félrefordítása miatt történt, vagy tévesen Vlagyimir Behtyerev és John Watson kísérleteivel kötik össze, akik valóban használtak csengőt.
Pavlovot kezdetben az étkezésnek a hasnyálmirigyre, gyomorra és nyálkiválasztásra gyakorolt hatása érdekelte, nem pedig az a kísérlet, amellyel örökre ismertté vált. Abban az időben a szervek működésével kapcsolatos kutatások többsége a holttestek boncolásával folyt, Pavlov viszont úgy gondolta, hogy sokkal többet tudhat meg élő állatok kutatásával. Ennek érdekében eltávolította a laboratóriumában használt kutyák nyelőcsövét, és lyukakat vágott a torkukba. Amikor a kutyák ettek, az ételek egyszerűen kiestek a lyukakon, és nem jutottak el a gyomorba. Pavlov az emésztőrendszer további pontjain is helyezett el sipolyokat, amelyekbe szintén csöveket rögzített, ez lehetővé tette, hogy a gyomornedvet tetszés szerint összegyűjtse, mérje és tanulmányozza.
Bár elterjedt vélekedés volt, hogy Pavlov kísérleteire használt ebek jó életkörülmények között éltek, a valóságban ez nem így volt. Ugyanis csak úgy jutott megfelelő anyagi háttérhez a kísérletekhez a tudós, ha a gyomorbetegek számára a kutyák gyomornedvét kezdte el árusítani gyógyszertáraknak. Mivel minimum évi háromezer üvegnyit kellett az ebek gyomornedvéből értékesíteni, így rengeteg kutyára volt szüksége, melyek nagy részét az utcán, kóborlás közben fogták be a számára. Akkoriban rengeteg orosz szenvedett gyomorpanaszokkal, és erre jó orvosságnak tűnt az ebek gyomornedve. Állítólag tíz napnál tovább egy kutya sem bírta a szívszorító kínzást.
Tagadhatatlan, hogy Pavlov kísérletei előrelendítették az orvostudományt, de etikusnak semmiképp nem mondhatók.
