Kitekintő

30 éve süllyedt el az Estonia komphajó

30 éve, 1994-ben e napon süllyedt el Balti-tengeren az Estonia komphajó, amikor Tallinnból Stockholmba tartott 989 utassal a fedélzetén. A katasztrófát mindössze 137-en élték túl.

Az 1997-ben közzétett hivatalos jelentés szerint a komp orrának ajtaja, amelyen a gépjárművek behajthattak a raktérbe, az erős hullámzás miatt leszakadt, és a beáramló tengervíz miatt a hajó felborult és elsüllyedt.

A komp roncsát tengeri sírként védik, és nem szabad megbolygatni, mivel sok áldozat holttestét soha nem találták meg. Egy svéd csapat ennek ellenére 2019 szeptemberében távirányítású tengeralattjáróval lefilmezte a roncsot, és egy lyukat találtak a hajótest jobb oldalán, amelyről eddig nem volt tudomásuk a hatóságoknak.

A balesetről számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot. A nyomozók szerint nincs okuk megkérdőjelezni az eredeti jelentés következtetéseit. Erre jutott az észt, finn, valamint svéd nyomozók által folytatott újabb vizsgálat is.

A balesetről sorozat is készült, amelyet nemrégiben a Szlovák Televízió kettes csatornája is műsorára tűzött.