Kulin György csillagász, író, akinek nevét két üstökös is viseli, számos égitest felfedezője, a magyar csillagászati ismeretterjesztés kiemelkedő alakja, a magyar amatőrcsillagász mozgalom megteremtője százhúsz évvel ezelőtt, 1905. január 28-án született Nagyszalontán.
Közel száz kisbolygót fedezett fel. 12 égitestet nevezett el. Az ő nevét viseli az a két üstökös, melyek a csillagászat történetében az első magyar felfedezésű üstökösök. Tudományos-fantasztikus regényeket is írt Qu. G. Lynn álnéven.
Habár csak véletlenül került csillagász pályára, több mint fél évszázadon át munkálkodott tudományágunk népszerűsítésén, szerteágazó tevékenységének köszönhetően tömegek ismerkedhettek meg a csillagászat, az űrkutatás legfrissebb eredményeivel. Ismeretterjesztő cíkkek százai, tudományos és sci-fi könyvek sora (A távcső világa, Mit mondanak a csillagok?, Üzen a nyolcadik bolygó stb.) jelzi munkásságát, rádió- és tévéműsorain keresztül (pl. Hobbim: a csillagos ég) is a csillagászat népszerűsítése volt legfőbb célja.
A budapesti Planetárium legfőbb szorgalmazója volt, létrehozta az ország első bemutató csillagvizsgálóját, az Uránia Bemutató Csillagvizsgálót, amelyet vidéki Urániák egész sora követetett. A Magyar Csillagászati Egyesülettel, majd a Csillagászat Baráti Körével az amatőrcsillagászokat szólította meg, ezeken a szerveződéseken keresztül műkedvelők ezreit vonta be a közösségi munkába.
Távcsőtükrök ezreit csiszolta, egészen 50 cm-es átmérőig. Kiváló és népszerű előadó volt, szerte az országban rendszeres vendége a nagyközönség számára tartott ismeretterjesztő programoknak. Felsorolni is hosszú, milyen sok területen alkotott maradandót Kulin György, sok-sok amatőrcsillagász „Gyurka bácsija”.
