Szemere Pál író, költő, esztéta, a nyelvújítási mozgalom egyik vezéralakja 240 éve, 1785. február 19-én született. Pécelen, a család birtokán. A budai Krisztinavárosban nevelkedett, ahol apja magas rangú helytartósági tisztviselő volt. Iskoláit Budán, Halason, Nagykőrösön, Pápán, Sárospatakon, Pozsonyban, majd ismét Patakon járta 1791-től 1804-ig.
1808-ban Szemere ügyvédi oklevelet szerzett, de ügyvédi gyakorlatot nem folytatott, hanem péceli birtokán gazdálkodott. 1817-ben a Tudományos Gyűjtemény egyik alapítója. 1818 – 29-ben Pest vm. aljegyzője. Esztétikai cikkeket, kritikákat, bölcselkedő szonetteket, tanító költeményeket írt. Kazinczy Ferenc leghívebb tanítványa, Kölcsey Ferenc barátja. Horvát Istvánnal és Vitkovics Mihállyal az ún. pesti triászt alkotta.
Nyelvújító; sok szerencsés szóalkotása ma is él. Kölcseyvel együtt adta ki a nyelvújítás védelmében Felelet a Mondolatra néhai Bohógyi Gedeon úrnak c. híres vitairatát (Pest, 1815). Lefordította Körner Zrínyijét, ez az első m. jambusokban írt színmű (1818). Megindította 1826-ban az Élet és Literatura című folyóiratot, amelyet 1833-ban Muzarion néven folytatott. Ebben a munkatársak dolgozatainak bírálatát is kinyomatta. 1834–35-ben Bajza Aurorájának támadására hasonló című lapot indított, de a megindult polémiában Bajza győzött. 1840-től a Kisfaludy Társaság tagja. A szabadságharc után csak esztétikai tanulmányokkal foglalkozott. Levelezését 36 kötetben a Ráday Könyvtár Szemere Tár elnevezésű gyűjteménye őrzi.
A képen Szemere Pál lakásán középen, az előtérben, az asztaltól felkelő, ősz Kazinczy és a fiatal Kisfaludy állnak kezet fogva. Körülöttük, jobbról balra: Zádor, Helmeczy, Bajza, Toldy, Vörösmarty, Szemere Pál, Bártfay és Kiss Károly főhadnagy és író. Az asztalnál Szemeréné és Bártfayné.
Kapcsolódó:
Romhányi József: SZAMÁRMESE
Csömörön élt az öreg dőre Göre Döme, annak volt
egy csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre.
De bármilyen pörgeszőrű göndör csődör volt
Csömörön az öreg dőre Göre Döme csengeri
csengős csődöre, nem szerzett neki virgonc,
kenceficés kancát időre az örökkön ődöngő-lődörgő
dőre öreg.
Így hát csurig csorgatta csöbörbe könnyeit
és csúfos csődörcsődöt mondott az örökké ődöngő-
lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős
pörgeszőrű göndör csődöre.
Szomszédságban élt a fösvény Szemere,
annak volt egy nőstény szamara.
A szamárnál szamarabb Szemere sem szerzett
hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara
számára, ezért sok szemérmes szamárkönny
szemerkélt a szamárnál szamarabb Szemere szomorú
szamara szemére.
Ámde mit csinált egy szép napon az örökkön
ődöngő-lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri
csengős pörgeszőrű göndör csődöre és a szamárnál
szamarabb Szemere szemérmes szamárkönnyet
szemerkélő szomorú szamara? Na mit csinált?
Öszvért!
