Ez a nap a költészet emellett 65 éve a faji megkülönböztetés elleni nemzetközi küzdelem napja.
A perzsa újév napja 2272 éve.
12 éve az erdők nemzetközi napja.
A legkézenfekvőbb, ha egy perzsa szúfi költő versével emlékezünk meg mindezekről.
Dzsalál ad-Dín ar-RÚMÍ:
Misztikus szerelem
Ez a szerelem nem kíván kommentárt,
sőt nem is tűri el. Ha az ember szóra
nyitja száját, összezavarodik.
Dzsalál-Ad-Dín Rúmí ezerszer nekikezdett,
hogy írjon róla,
ami mellesleg hivatása lenne:
de mikor írni próbál, kettétörik a tolla.
(Faludy György fordítása)
Születtem azon nap, mikor Név se volt
Születtem azon nap, mikor Név se volt,
Se kit Név jelezzen, az ős Lét se volt.
Belőlem fakadt Név s a Névveljelölt
Azon nap, mikor még Mi és Én se volt.
Szerelmem hajából Jelentés fakadt,
Mikor még hajában végesség se volt.
Keresztet kutattam keresztül-kasul,
De Ő és keresztre-feszítés se volt.
A bálvány-seregben pogányság helyén
Bolyongtam, de ott még a tűz s lég se volt.
Herát s Gandahára hegyéről körül
Tekinték, de fenn s lenn, irány s tér se volt.
A Qáf hegy csucsáról figyeltem, ahol
Az Anqá madár ült, de föld s ég se volt.
A Kábára néztem, de arrafelé
Az ifjú sosem járt, a vénség se volt.
És Ibn Szína bölcset faggattam magát,
De Ibn Szína akkor személy s lény se volt.
A titkok helyéhez közel jártam én,
A felső nagy udvarban ő mégse volt.
De végül tekintém tulajdon szivem,
S imé ott enyém lett, ki másé se volt.
Jó Samsz-e Tebrízí de megrészegült!
Ily ittas szerelmes teremtmény se volt.
(Weöres Sándor fordítása)
A tiszta szerelem szépsége
Megvigyázd! Ne ócsárold úgy, hogy Ő a Deli-Gyönyörű
Kit minékünk szerelemmel szeretni adatott. Mi vagy te?!
Az üveglap csupán: a tükör, kinek megadatott az Ő
Szentséges Ábrázatát visszatükröznie. Csak Ő az, Ő
a mindenségben Megnyilvánuló, s te, magad meghúzva:
Benne létezel csupán! A Tiszta Szerelem Szépsége és a
Szépség Tiszta Forrása Ő – íme a Forrás ki benned felfakad
Hahogy tűröd s elbírod Tekintetét, ki téged mereven néz:
Felismerheted – még Ama Tükör is Ő, ki volnál tennen-magad
Mert mivel önnön-tükröző! Miként Ő a klenódium is: a Kincs
és Ő Ki bennünen rejlik – Annak künnenső Kincstartó Háza is
az „én” s az „Ő”: minden, mi elválaszt, a semmibe vész, mint
minden káprázat, mely valótlan és hiú. Hallgass! Szűnj meg!
Mind mondanám vég nélkül; de hol amaz ékesen szóló Ige
hogy utolérje Őt. A mi dolgunk: feladni magunkat Őnéki és
szeretni. Szeretni Őt vég nélkül, míglen, szerelmi őrületünkben
Őbenne – semmivé leszünk. Szela.
(Határ Győző fordítása)
Szerelem: az ég felé repülni…
Szerelem: az ég felé repülni,
Percenként ezer fátyolt széttépni,
Kezdetben életünket feladni,
Vég-lépés után láb nélkül lépni,
A létet szemeinkből kivetni,
Tulajdon szemeinket se nézni.
Mily áldott – igy szóltam a szivemhez –
Szeretők hajlékába beférni,
Szemeid látókörén túllátni,
A keblek utcájába betérni.
Ó, lelkem, honnét jött a lehellet,
És szívem dobogása! ki érti?
Madaram, legyen hangod madár-nyelv,
Rejtett értelmét elmém megérti.
Szólt szívem: Láttam az ős mühelyben
Víz és sár hajlékát forrni-égni,
Az anyag házából kirepültem,
Az anyag háza teremtett élni,
Azután, erőm fogytán, befogtak,
Formátlan létet, formába térni.
(Weöres Sándor fordítása)
más néven MAULÁNÁ (szül. 1207. szept. 30. k. Balkh, Ghúrida Birodalom [ma Afganisztánban] – megh. 1273. dec. 17.), a perzsa nyelv legnagyobb szúfi misztikusa és költője.
A szerelem, a vágyódás és a veszteség élménye költőt faragott Rúmíból. Misztikus költészete kb. 30 000 versből és nagyszámú rubáíból („négysoros”) áll. Versei végigkövetik szerelmének különböző állomásait, egészen addig, míg – ahogy fia írta – „megtalálta Samszot saját magában, holdfényként sugározva”. A szerető és a szeretett személy teljes azonosulása abban is kifejeződik, hogy saját költői neve helyett Samszét írta legtöbb lírai verse végére. A Díván-é Samsz c. mű (Samsz összes költeményei) Rúmí élményeinek hű visszaadása a költészet nyelvén; nyelvezete sohasem vész bele a szellemi magasságok taglalásába, sem ködös spekulációkba. A friss nyelvezetet erőteljes ritmusok hatják át, a forma gyakran a népköltészetével rokon. Nem ok nélkül állítják a krónikások, hogy költészetének jó része extatikus állapotban született. Az extázist a furulya vagy a dob hangja éppúgy előidézhette, mint az aranyművesek kopácsolása vagy a Meram melletti vízimalom zaja, ahová Rúmi sokszor kijárt tanítványaival, hogy élvezzék a természet szépségét. A természetben megtalálta a Vallás Napja sugárzó szépségének mását, s úgy érezte, a virágok és a madarak is átérzik szerelmét. Verseit gyakran keringő tánc közben adta elő.
Leghíresebb műve a Masznaví-jé Mánaví (Spirituális párversek), amely óriási hatással volt a muszlim misztikus gondolkodásra és irodalomra.
Rúmí halála után követői a mavlavíja nevű rendbe szerveződtek; Nyugaton keringő dervisekként ismerik őket.
