The Sitting Dead, avagy a közelgő ZOOM-apokalipszis
2020. márciusában új világ köszöntött a pedagógusokra és a diákokra. Ez a világ először egy kietlen pusztaságnak tűnt, ahol minden nap meg kellett küzdenünk a túlélésért. Voltak, akikben társra találtunk a digitális oktatásban, mások új utakat próbáltak ki. És mindenkinek más-más fegyverzete volt. Így kellett a minket sújtó elemek ellen nap mint nap felvenni a küzdelmet. Quizlet vagy Sutori? TEAMS vagy Classroom, egy rendszer vagy több rendszer? Egyáltalán legyen tanítás, netán távoktatás, vagy csak csukjuk be a szemünket, és várjuk, amíg vége lesz a rémálomnak? Mindezek a kérdések felmerülnek bármilyen valamirevaló poszt-apokaliptikus sorozatban. A kérdés az, hogy kiből és hogyan lesz ‘zombi’?
Most, 2020 őszén már más kérdéseket kell feltennünk. Elég sok iskola (szerintem helyesen) belátta, hogy a) meg kell tartani az órákat – ha nem is feltétlenül mindet, b) ezt a kört már nem lehet elalibizni, azaz valamit tanítani kell és ennek nyoma kell, hogy legyen, c) értelmes dolog egy rendszer alá terelni egy iskola közösségét. Fontos, hogy ez utóbbi nem azt jelenti, hogy ne használhatna egy tanár más eszközt, pusztán annyit tesz, hogy ezt tervezetten, pedagógiai szempontok alapján tegye, ne egy Facebook csoport random ajánlásai alapján, és vannak bizonyos funkciók (pl. tanórák kiírása, kommunikáció, naptár), amelyeket mindenki számára láthatóan, egy helyre praktikus összpontosítani.
Mi történik tehát most? Sok-sok olyan iskola van, ahol (ellentétben a tavaszi karanténnal) már megtartják az órákat. Sok helyen a kamerákat is be kell kapcsolni, hogy lehessen látni, hogy éppen mit csinál a diák, és rá lehessen szólni, ha másfelé néz, vagy nincs a kamera előtt. Ezzel alapvetően szerintem nincs baj, az, hogy a digitális iskola is iskola, nem rossz alaptétel. Azaz, az órákon való részvétel nem opcionális. A kérdés azonban az, hogy ezeken az órákon mi történik? Ha egy gyerek reggel 9-től délután 2-ig folyamatosan egy képernyő előtt ül, nem szól egyetlen szót sem, hanem előadásokat hallgat online prezentációkat pörgető tanároktól, akkor jó eséllyel már 11-re halálosan elfárad, ha úgy tetszik, egy idő után csak ‘zombul’ a képernyő előtt.
Mit tehetünk, hogy megelőzzük a ZOOM-apokalipszist, ahol zombult, fáradt, érdektelen gyerekeket ültetünk napi 4-5 órára egy képernyő elé, anélkül, hogy akár egyetlen szót is szólnának egész nap?
Erről szól a Digitális tanulás című online továbbképző anyagunk 8. modulja, amelynek címe a tanulói aktivitás.
Ebben a tananyagban az a kiindulópontunk, hogy a tanórák és a tanulási időszakok tervezésénél a tanulói aktivitást helyezzük a középpontba. Ez azt jelenti, hogy mindig azt kell megkérdeznünk magunktól, hogy a tanórán mit tevékenykedik a tanuló? Ha semmit, vagyis egy képernyő előtt ül, és nincs tennivalója egyáltalán, jó eséllyel gondolhatjuk, hogy valódi tanulás nem fog történni. Esetleg fegyelmezetten végighallgatnak minket, ott ülnek a gép előtt, mert muszáj, de nagyjából ez minden. Ha ebbe beletörődünk, akkor sikerül szintet lépnünk a márciusi nem-tanításban. Persze feltehető, hogy közben a telefonjukon játszanak, csetelnek, vagy bármi egyéb olyat csinálnak, ami segít az unalom elűzésében. Aki már vett részt tanárként nem annyira érdekes, 1.5 órás webináriumon, most tudja, hogy miről beszélek. Egyébként sem lehet 5 órán át egy helyben ülve figyelni.
Át kell értékelnünk a ‘tanulói aktivitás’ fogalmát az online környezetben. Egy tantermi órán látszik, ha nem ért a diák valamit, rengeteg olyan kialakult jelzőrendszer működik párhuzamosan, ami kisegít minket, és hagyja, hogy az óra továbbgördüljön. Szintén látjuk, hogy ki hogy áll egy feladatmegoldásban, könnyen párba, csoportba oszthatjuk őket, és érezzük az óra hangulatát, némi rutinnal tudhatjuk, hogy mikor kell valamit váltani, másképpen csinálni, vagy éppen lelassítani. Ezekre az online tanulásban új rendszert kell kidolgoznunk. A modulban elég pontos menetrendet ajánlunk egy ilyen rendszer felépítésére, amit megelőz a ‘Digitális tervezés – tanulási időszakok’ című modul, ahol arra adunk gyakorlati megoldásokat, hogy egy online tanóra hogyan lehet egy tanulási folyamat integrált, hasznos és értelmes része.
Addig is, ne elégedjünk meg azzal, ha a TEAMS elé kényszerítjük a tanulókat, és ne gondoljuk azt, hogy a tanulói aktivitást az online környezetben ki lehet szervezni a tanulásból. Nem lehet. A jó hír az, hogy fel lehet építeni egy olyan online rendszert, ahol mindez képes legalább olyan hatékonyan működni, mint offline. Ehhez be kell azt is látnunk, hogy mi az, ami működik online környezetben, és mi az, ami nem, vagy másképp – de legalább ilyen fontos az is, hogy miben ad többet a digitális tanulás, mit nem lehetne a fizikai tanteremben ilyen hatékonysággal működtetni – mert, hogy ilyen is van, nem is kevés.
Ha újragondoljuk a tanulást online környezetben, megelőzhetjük a ZOOM-apokalipszist, és a diákjaink ból nem lesz ‘Sitting Dead’- azaz egy helyben ülő zombi-tanuló.
