![Heim Pál magyar gyermekgyógyász, egyetemi tanár.](https://i0.wp.com/www.magyar-iskola.sk/wp-content/uploads/2020/12/heim_pal-1.jpg?resize=248%2C310&ssl=1)
145 éve született Heim Pál. Orvosi tanulmányait a budapesti és a lausanne-i egyetemen végezte, 1897-ben kapott diplomát. Dolgozott a Stefánia gyerekkórházban és Wroclawban Adalbert Czerny klinikáján is, 1900-ban pedig a budapesti Irgalmas Kórház gyermekosztályának főorvosa lett. Később tanárként vendégeskedett a pozsonyi egyetemen, majd 1923-24-ben Pécsett oktatott, gyógyított és kutatott. Elsősorban olyan kérdések foglalkoztatták, mint a csecsemőkori táplálkozási zavarok, a csecsemőtáplálás alapelvei, bizonyos allergiák és a fehérvérsejtek sajátosságai.
Gyermekápolónői iskolát alapított, hogy képzett ápolónők foglalkozhassanak a gyerekekkel, továbbá nagy szerepe volt a gyermekek és anyák védelmére létrehozott Országos Stefánia Szövetség megalapításában. Szontágh Félix professzor mellett neki köszönhető, hogy a hazai gyerekgyógyászat világszínvonalra jutott. 1929-ben, ifj. Bókay János nyugdíjba vonulását követően lett a pesti Gyermekklinika igazgatója, de kinevezése után néhány hónappal meghalt. Az intézmény 1957 óta viseli Heim Pál nevét.
![Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet](https://i0.wp.com/www.magyar-iskola.sk/wp-content/uploads/2020/12/heim-pal-wm.jpg?resize=700%2C450&ssl=1)