„Úgy érzem, könnyebb dolog megcsinálni a piktúrát, mint róla írni, vagy csevegni.” Ady Endre barátja, a Nyolcak művészcsoport alapítója és vezetője (1907–1912), a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) alapító tagja (1908), a század első éveiben a radikális polgári értelmiség egyik meghatározó, vezető személyisége volt Kernstock Károly festőművész, grafikus. 150…

Olyan tankönyv megírása volt a szerzők célja, amelynek alapján a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy tanárai jókedvű, élvezetes és szakszerű órákat tarthatnak. A tankönyvet a felhasználói a fejlesztőmunka szolgálatába állíthatják, azaz kihasználhatják a tantárgyban rejlő lehetőségeket: a tanulók segédeszközt kapnak a személyiségük és együttműködési készségeik fejlesztéséhez, gyakorolhatják a szövegértést és szövegalkotást,…

120 éve e napon hunyt el 45 évesen Fadrusz János szobrászművész, a XIX. századi magyar történeti szobrászat egyik legnagyobb alakja, számos országos hírű remekmű alkotója. Pozsonyban utca őrzi a nevét. Fadrusz János 1858. szeptember 2-án született Pozsonyban, Magyarországon. Szülei egyszerű emberek voltak, édesapja, id. Fadrusz János Morvaországból bevándorolt gazdálkodó volt,…

A Braille-írás vagy Braille-ábécé egy olyan speciális technikát alkalmazó ábécé, amelyet a francia Louis Braille alkotott meg 1821-ben, 12 éves korában a vak emberek számára. Segítségével az ő számukra is lehetővé vált az írás és olvasás elsajátítása. A Braille-ban való kézzel íráshoz sorvezetőt és stílust használnak. A betűket hátulról domborítják ki,…

Ezt a sorozatot az olasz Fibonacci-ról nevezték el, mert ő fogalmazta meg a következő feladatot: “Hány pár nyúl származhat egy évben egyetlen pártól, ha minden pár havonta új párnak ad életet, amely a második hónaptól lesz tenyészképes, és feltételezzük, hogy egy ivadék sem pusztul el?” A válasz a következő sorozat: 1,…

Képzőművészet. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Pannon RTV közreműködésével 2020-ban az általános és a középiskolák minden osztálya számára egy teljes évnyi tananyag kerül rögzítésre. A tanórák a YouTube-on érhetőek el a diákok szülők számára, akik szükség esetén az így létrehozott tudástár felhasználásával sajátíthatják el a tananyagot. Téma: Pompomos…

Képzőművészet. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Pannon RTV közreműködésével 2020-ban az általános és a középiskolák minden osztálya számára egy teljes évnyi tananyag kerül rögzítésre. A tanórák a YouTube-on érhetőek el a diákok szülők számára, akik szükség esetén az így létrehozott tudástár felhasználásával sajátíthatják el a tananyagot. Téma: Neves…

Képzőművészet. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Pannon RTV közreműködésével 2020-ban az általános és a középiskolák minden osztálya számára egy teljes évnyi tananyag kerül rögzítésre. A tanórák a YouTube-on érhetőek el a diákok szülők számára, akik szükség esetén az így létrehozott tudástár felhasználásával sajátíthatják el a tananyagot. Téma: Anyák…

A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Pannon RTV közreműködésével 2020-ban az általános és a középiskolák minden osztálya számára egy teljes évnyi tananyag kerül rögzítésre. A tanórák a YouTube-on érhetőek el a diákok szülők számára, akik szükség esetén az így létrehozott tudástár felhasználásával sajátíthatják el a tananyagot.   1 132

Törőcsik Katalin: Szemek, tekintetek A Vizuális Mesterpedagógus Műhely 31. alkalmát 2020. február 1-jén tartottuk, amelynek témája a ‘Digitális tananyagfejlesztés a Vizuális kultúra tantárgyhoz’ volt. A bemutató az online használatra készülő, új, vizuális kultúra tankönyvek fejlesztésének folyamatát, céljait és eddigi eredményeit ismertette. A tankönyvek szerkesztői azt a célt tűzték maguk elé,…